2018. március 1., csütörtök

BUKHAT? HA CSAK EGY MÓD VAN RÁ, BUKJON!

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: NAGY IVÁN ZSOLT
2018.03.01.


Az Elios-ügy lehet a Fidesz Bős-Nagymarosa, talán egyre több helyen döbbennek rá: sötétben tartották őket – a szó legszorosabb, illetve átvitt értelmében is. Vélemény.

A Fideszben állítólag utasításba adták: képviselő, képviselőjelölt nem sorosozhat! De tök mindegy, mit mondtak. Ha szerda reggel valaki végigment a városon, csupa sorosos, kerítéses, ellenzéki listavezetős óriásplakátot látott. Mert nem gondolják komolyan a tiltást. Ha úgy lenne, három nappal Hódmezővásárhely után már nem látnánk ezeket a plakátokat: amikor a kormány hergelni akart, jóformán órák alatt kerültek ki a brüsszeles, Soros György-ös, menekültes plakátok. Most nem. Miként szerdán máris jött az újabb migránsozó videó, nem állították le a héten már egy jót sorosozó Budai Gyulát sem, sőt kiküldték Szijjártót is, vesse rá magát az ENSZ-re, hirdessen újabb lejárató kampányt.

A Fidesz ugyanis nem bánt meg semmit, nem lát be semmit. A sorosozást nem azért állítják le – ha megteszik –, mert rájöttek, hogy ez nem más, mint károgás, hanem félnek. Megrémültek Hódmezővásárhelytől, bevillant 2002 és a bukás. És tudják, hogy ez a bukás nem ugyanaz a bukás lenne, mint 16 éve.

Akkor elvesztették a hatalmat. Kínos volt, és nyilván fölöttébb bosszantó. Most azonban elveszíthetnének mindent. Nemcsak kormányzati pozíciót, autót, kiváltságot, hanem tényleg minden. Összeharácsolt vagyont, befolyást, talán még szabadságot is. Ők is, akik ott ülnek a hatalomban, de talán még olyanok is, akiket csak sejtünk, hogy részesek – lopásban és osztozkodásban egyaránt. És fenyegetett lehet stróman, barát, de akár feleség, gyerek, vej is. Most már ez a tét. Ezért rettegnek...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.