2018. március 2., péntek

EZT A HÉT TRÜKKÖT TALÁLTA AZ OLAF MEZŐHEGYESEN - ORSZÁGSZERTE HASONLÓ MÓDSZEREKKEL CSALTAK

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.03.02.



...Mezőhegyes ugyanarra a KEOP-programra nyújtott be pályázatot, mint Kalocsa, és az OLAF szerint mindkét településen ugyanazok a dolgok gyanúsak. Mintha indigóval írták volna a két település EU-s pályázatát.








1. Felülről irányított pályázat 

Ezt a gyanút már Mórahalom esetében is felvetette az unió csalás elleni hivatala.

  • 2012. december 12-én tette közzé az uniós támogatások elosztását végző kormányzati szerv a KEOP-2012-5.5.0/A számú pályázatot energiacsökkentési beruházások finanszírozására.
  • A kedvezményezettek leghamarabb 2013. február 11-én, hétfőn nyújthatták be pályázataikat, és beérkezési sorrendben kaptak támogatást.
  • Három nappal korábban, 2013. február 8-án, pénteken az uniós támogatások elosztását végző kormányzati szerv úgy módosította az egyik pályázati feltételt, hogy a pályázók LED-lámpák esetében 50 ezer helyett 100 ezer óra élettartammal számolhattak.
  • Mezőhegyes Kalocsa előtt egy nappal, 2013. február 12-én nyújtotta be az EU-s pályázatát, de mindkét település esetében októberben született meg a támogatási döntés, és mindketten decemberben írták alá a támogatási szerződést az uniós források elosztását végző kormányszervvel.
Mezőhegyes ugyanúgy a projekt költségének 85 százalékát kapta meg európai uniós forrásból. Ez az összeg 163,2 millió forint volt, és 28,8 millió forint önerőt vállalt a város.
2. Három árajánlat ugyanattól az embertől
  • A pályázóknak meg kellett határozniuk a projekt minden elemének becsült összegét.
  • Kalocsa a pályázatában az SMHV Kft. (korábbi nevén Simó Kft.), a KVIKSZ Kft., és a Polar-Studió Kft. ajánlatait használta ehhez, de a három cég ajánlatát ugyanaz az ember készítette, ráadásul a három ajánlatban ugyanazt a számolási hibát követte el.
A két gyengébb ajánlat pontosan 5 százalékkal és 7 százalékkal volt magasabb a legjobb ajánlatnál nem csak az ajánlat teljes összege, hanem az egyes tételek, a kiadási sorok, és a lámpatípusok esetében is.

3. A lámpák élettartamával trükköztek

  • A költség-haszon-elemzésben 100 óra élettartammal számoltak a lámpák esetében, de nem nyújtottak be olyan dokumentumot, ami igazolta volna, hogy tényleg fogják addig bírni a lámpák.
  • Sőt, a pályázathoz és az Elios ajánlatához később becsatolt műszaki leírás szerint, amit a Tungsram-Schréder Zrt. írt, a lámpák garantált élettartama csak 60-80 ezer óra volt.
4. A külső ellenőrök szóltak, hogy gond lesz
A külső műszaki ellenőrök szóltak, hogy a pályázati dokumentáció alapján a 100 ezer óra élettartam megalapozatlan, és megállapították, hogy a projektben további költségek fognak felmerülni, mert 60 ezer óra múlva egyes elemeket ki kell majd cserélni.

  • Ezért javasolták az ellenőrök, hogy minden kedvezményezett kössön 25 évre rögzített áras karbantartási szerződést.
  • Az irányító hatóság elfogadta ezt az érvelést, és a támogatási szerződést kiegészítette azzal, hogy a kedvezményezett kötelezettséget vállal arra, hogy a karbantartási költségek nem emelkednek a projekt fenntartásának 16. és 25. éve között.
  • De akárcsak Kalocsa, Mezőhegyes sem kötött 25 évre szóló karbantartási szerződést.
  • Viszont a 100 ezer óra lámpa-élettartam miatt Mezőhegyes is jogosult lett az EU-s támogatásra.
“Ha az irányító hatóság nem módosította volna három nappal a pályázati határidő előtt a felhívást, lehetővé téve, hogy 100.000 órányi élettartamot vegyenek figyelembe, a projekt sem minősült volna támogathatónak a megadott kivitelezési szerződés becsült értékek mellett.”

5. Személyi összefonódások

  • A költség-haszon-elemzés helyességét az INS Kft. igazolta, és ez a cég végezte a projekt záró auditját is.
  • A záró audit elvégzésére vonatkozó ajánlatot a mezőhegyesi önkormányzatnak az INS Kft. nevében Mancz Ivette, az Elios Zrt. közvilágításért felelős igazgatója, és Puskás András, a Sistrade Kft. ügyvezetője készítette.
  • Mancz Ivette volt Kalocsa EU-s pályázatának két mellékletének társszerzője is.
6. Ugyanazok a tanácsadó cégek

  • A pályázat előkészítését a Tender-Network Zrt. végezte. Ez az a cég, amely az Elios első közvilágításos munkájánál, Hódmezővásárhely közvilágításának korszerűsítésénél az önkormányzatnak és az Eliosnak is tanácsadója volt.
  • A projekt műszaki dokumentációját a Hamar Endre tulajdonában lévő Sistrade Kft. készítette.
  • A projektmenedzsment-tanácsadást az EUPRO Projektmenedzsment Kft. végezte, aminek akkor résztulajdonosa volt Hamar Endre.
7. Hirdetmény nélküli közbeszerzés
  • A mezőhegyesi önkormányzat hirdetmény közzététele nélküli közbeszerzéssel keresett kivitelezőt, az ajánlattételi felhívást az Elios Zrt.-nek, a Grep Green Public Lighting Kft.-nek és az SMHV Kft.-nek küldték meg. Az SMHV az a cég, ami az egyik olyan árajánlatot készítette, amit a mezőhegyesi EU-s pályázatban a költségbecsléshez használtak. A cég korábbi nevén, Simó Kft.-ként Mórahalomra is adott be ajánlatot, de az OLAF helyszíni ellenőrzésekor ezt letagadta.
  • A Tungsram-Schréder Zrt. két ajánlattevőnek két különböző árajánlatot adott ugyanazokra a lámpákra: az Elios 75,3 millió forintos, a Grep Green Public Lighting Kft. 112 millió forintos ajánlatot kapott.
  • A közbeszerzést az Elios nyerte 135,6 millió forintos ajánlattal, a kivitelezési szerződést 2014. augusztus 19-én írta alá az önkormányzattal.
  • Az Elios alvállalkozója a Zöld F. Kft. volt, a lámpákat a Tungsram-Schréder Zrt. szállította.
  • Az Eliosban a mezőhegyesi szerződéskötés idején tulajdonos volt a miniszterelnök veje, Tiborcz István.
  • Már most drágább a karbantartás annál, mint amit Mezőhegyes EU-pályázatába írtak.
Az önkormányzat az EDF Démásszal kötött karbantartási szerződést. Jelenleg a projekt még a garanciális időszakban van, tehát meghibásodás esetén a cserealkatrészt a kivitelező ingyen állja. Ennek ellenére a karbantartási szerződés összege már most 10 százalékkal meghaladja a költséghaszon-elemzés szerint 25 évre kalkulált maximum éves karbantartási költséget.”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.