2018. március 31., szombat

GERLÓCZY: ENNEK A RENDSZERNEK VÉGE

24.HU
Szerző: GERLÓCZY MÁRTON
2018.03.30.


Óriási ötlet volt diktátorosat játszani az Európai Unió kellős közepén. Vélemény.

Ennek a rendszernek vége. Lényegtelen, hogy a kormánypártok győznek-e a választásokon, a csőtörés megtörtént, a pincében uszoda, a falak áznak, és csak idő kérdése, hogy az építmény összedőljön.

Tulajdonképpen mekkora ötlet volt! 

Mekkora ötlet volt az Európai Unió kellős közepén illiberális államot építeni.

Pontosan akkora ötlet, mint egy falu közepén stadiont építeni. Briliáns! Mindkét elhibázott koncepciónak, mindkét funkció nélküli építménynek ugyanaz lesz a sorsa, enyészet, rohadás, mementó. Mekkora ötlet! Ez az ember egy zseni! Egy lángelme! Akárki, akármit mond, azt nem lehet vitatni. De nem ám! Pár hónappal a fülkeforradalom előtt személyes konzultációra magához rendelte valamennyi katonáját és egyesével ismertette velük zseniális tervét, kiosztotta a szerepeket, aláíratta a hűségnyilatkozatokat, aztán a hatalom mámorától megrészegülten munkához látott. A végtelenbe és tovább! Minden kellett neki.

Miközben a jogászai éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a különféle törvénytervezetekkel körülkerítsék, foglyul ejtsék, majd kiéheztessék a jogállamot, ő egy gyermekkori barát,

egy gázszerelő segítségével azon fáradozott, hogy előkészítse briliáns tervét, az ország felvásárlását.

Ezt eszelte ki ez a pávatáncoló agytröszt, ez a hatalomtechnikai lángelme az Európai Unió kellős közepén. Minek is? Miért is? Tényleg azt gondolta, elég lesz annyit mondani, hogy nemzeti nagytőke, és mindenki főzi tovább a kőlevest, mintha mi sem történt volna? Tényleg azt gondolta, hogy ebben az irigy és megkeseredett emberekkel teli országban elnézik majd neki, ha mindent felzabál, miközben arról papol, hogy a magyar ember így, a magyar ember úgy, mi magyarok ezt nem tűrjük, meg azt nem tűrjük? Tényleg azt hitte, hogy elég kavarni egyet a bográcsgulyáson, felhajtani egy pálinkát és elszavalni a Himnuszt, akkor majd mindenki megnyugszik, rendes magyar ember a miniszterelnökünk, éppen olyan, mint mi vagyunk. Olyan hát! Éppen olyan!

A rendes magyar ember már csak ilyen. Szereti a kastélyokat, majorokat, hoteleket, futballklubokat, kisvasutakat, de azért addig nyújtózkodik, míg a takarója ér,

tudja hol a határ, át is vonatozik rajta egészen Svájcig, ha már nincs hová elrejteni az EU-s milliárdokat, száz- meg ezermilliárdokat. Azt mondja a sok okos szakértő, hogy a magyar ember a szoci gengszter kétszázmillióját még értette, de nem tud mit kezdeni olyan számokkal, hogy egymilliárd meg 1300 milliárd. Már hogyne tudna! A magyar ember nemcsak azzal van egészen pontosan tisztában, hogy az 1300 milliárd több, mint kettőszázmillió, hanem azzal is, hogy kurva sokkal több. Hozzávetőlegesen felfoghatatlanul sokkal, gondolja magában, és ezzel már sikerült is felfognia, hogy ennek a lángelmének a bandája felfoghatatlanul sokkal, vagyiskurva sokkal többet lopott, mint az a kisstílű tolvaj, akinek elég volt Ausztriáig utaznia a lopott pénzzel,mert az egy falusi bankfiók hagyományos trezorjában is elfért...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.