2018. március 5., hétfő

HA NEM HISSZÜK EL, HOGY ÉLHETÜNK EGY NORMÁLIS ORSZÁGBAN IS, AKKOR SEMMIBEN SEM HISZÜNK

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
SZERZŐ: SZEKA
2018.03.04.


Miközben a miniszterelnök veje és barátai uniós pénzekből gazdagodtak, a kormány hivatalosan szabadságharcot vívott az Európai Unióval. Miközben naponta elutasították a menekültkvótát, titokban ugyanannyi migránst fogadott be a kormány, mint amennyit a kvóta előírt. Miközben muszlimellenes jelszavakat skandált a kormány propagandagépezete, gyanús arab üzletemberekkel üzletelt a kormányfő legszűkebb köre, a letelepedési kötvénybiznisznek köszönhetően pedig szinte bárki magyar és uniós állampolgársághoz jutott, akinek volt legalább 100 millió forintja erre. Mi ez, ha nem a cinizmus országlása? Egy olyan államban, ahol a kormánypárt legfőbb célja, hogy az emberekkel megutáltassák a politikát, már csak egy megoldás maradt: a cinikus, hataloméhes, mohó politikusok elzavarása.

Az ellenségeskedés vonásából sohasem hiányzik az a tulajdonság, mely szerint az ilyen osztály vagy az ilyen nép önmagát különösképpen kiválónak érzi, saját szellemét kiválasztottnak hirdeti, és másokról csak rosszat tud mondani. Az ellenségeskedés növekedésének lehetősége és veszélye abban rejlik, hogy az emberek többnyire csak egyes főkolomposokra hallgatnak, akik saját ellenséges lelkületük és érdekük parancsára mások ellenségeskedését csak szítani és fokozni igyekeznek…Nyilvánvaló, hogy ezek az emberek nem alkalmasak vezetésre és a kultúra előmozdítására.

Ennél pontosabban kevesen fogalmazhatták meg az Orbán-rendszer lényegét, pedig e sorok írója már több mint nyolcvan éve halott. Alfred Adler, az individuálpszichológia megalkotója Emberismeret című művében jellemezte így azokat a vezetőket, akik a legrosszabb emberi ösztönökre építve építették fel elnyomó rendszerüket. Adler már a 20. század elején tisztában volt azzal, hogy az autokrata vezetőknek mindig kell találniuk olyan ellenségeket maguknak, akik ellen felsorakoztathatják saját híveiket, harci lázban tarthatják az őket támogató tömeget. Erre az ősi ösztönre építve jöttek létre a világ legsötétebb elnyomó rendszerei, de ugyanez a mechanizmus okozta a vesztüket is.

Nem akarjuk Orbán Viktor pszichológiai karakterét megrajzolni, hiszen, ez a szakemberek dolga, ám az nyilvánvaló egy egyszerű szemlélő számára is, hogy az ország jelenlegi miniszterelnöke a hatalom megszerzésére és megtartására csak egyetlen módszert ismer: a mások ellen felizzított gyűlölet energiáinak saját céljaira való felhasználását. Egyszerűbben fogalmazva, ő nem hisz az építkezésben, csakis a rombolásban, a társadalom megosztásában, az legsötétebb emberi ösztönök felszínre hozásában. Ha a fenti Adler-idézet utolsó mondatára gondolunk, akkor egyértelmű, hogy Orbán Viktor bukása kódolva van ebben a rendszerben.

Kérdés, hogy mikor kéri ki magának a magyar nép azt, amit a sorsáról döntő politikai elit művelt vele az utóbbi nyolc évben? Ha megszokja a társadalom, hogy kiskirályok irányítsák az életüket, hogy a politikusok ne őket szolgálják, hanem ők szolgálják a politikusokat, ha közpénzből bármilyen átlátszó hazugságokat lehet tényként állítani, akkor még elég sokáig pusztít a mostani kormánypárt szellemi tatárjárásával. Egyértelmű ugyanis, hogy a kormányt lényegében feltétel nélkül támogató kisebbség erőlteti rá az akaratára arra a többségre, melynek egyik fele még lázad a fennálló rend ellen, a másik fele viszont néma és közömbös, és úgy tűnik már beletörődött abba, hogy ismét egyetlen politikai erő határoz a sorsáról, akárcsak 1990 előtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.