2018. március 24., szombat

HÁTSÓ AJTÓN MENEKÜLŐ GYÁVA SENKIK

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: MOLNÁR BÁLINT
2018.03.24.


Üdvözlöm a hölgyeket, urakat! Végre szombat van, de ez senkit ne zavarjon össze, a hétvége örömére sem függesztjük fel a bolondokházát. Mármint nem mi, hanem azok, akik főállásban, láthatóan elég nagy profittal működtetik. Pedig jó lenne egy kis egészséges pihenés, regenerálódás, mert így hamarosan belezavarodunk. Itt az abszurd, fekete humornak aligha nevezhető baszakodás a mindennapok részévé vált. Bödőcséknek egyre jobban fel kell kötni a gatyát. Magamat se irigylem, őket se.

Ismeritek azt a viccet, ami úgy kezdődik, hogy a Pestisrácok megírták, hogy a Borsonline tényfeltáró cikkéből kiderül… ? Pedig ez van. Ha már a Vajna kartárspajtás tulajdonában álló harcdore bulvárszennylap tényfeltáró izének számít, akkor tényleg nem sok van hátra, ameddig lekapcsolhatjuk a villanyt is, meg az egész kurva internetet. Szóval most onnan gurították az pártpropagandát, az Origóig meg sem állt: háromhavonta egyeztet Soros embereivel az Európai Bizottság első alelnöke, Frans Timmermans. Aztakurva. Hát tényleg. Ahhoz képest, hogy a miniszterelnök úr már azt a fáradságot sem veszi, hogy legalább arról ne hazudjon, hogy egy-egy brüsszeli csúcson mi a napirend, ez valóban egy igen fajsúlyos, már-már komolyan vehető hír. A 7. cikkelyről egyébiránt nem esett szó a tényfeltárásban.

Nem akartam semmilyen előjellel szót ejteni a világranglista 136. helyén álló Kazahsztántól elszenvedett kínosnál is kínosabb vereségről, megér pedig néhány szót. Leginkább azért, mert bár Storck után Georges Leekens szövetségi kapitányt sokan főnyereménynek tartották, másoknak már a leszerződtetése pillanatában is világos volt, hogy aligha lesz főnyeremény ő. Eszembejut, hogy Leeekens úr milyen lelkesen nyalogatta körbe Orbán Viktort (és Csányi Sándort), a legvérmesebb propagandistákat megszégyenítve mondott ilyeneket, hogy

az embereknek fontos a futball, szükségük van rá. Ez is egyike azoknak a dolgoknak, amit az önök miniszterelnöke, Orbán Viktor nagyon helyesen lát. Az itteni embereknek nagyon fontos a labdarúgás, ahogy a miniszterelnöküknek is, aki rengeteget tesz érte, illetve a többi sportágért is. (…) bíznunk kell a két elnökben, Magyarország miniszterelnökében és az MLSZ elnökében, hinnünk kell bennük, mert ők mindketten nagyszerű vezetők, és az önök országának, ahogy Belgiumnak is, ilyen nagyszerű vezetőkre van szüksége.

Én nem szeretném Leekens úr nyakába varrni a teljes felelősséget ezért a szégyenteljes zakóért, de lehet, hogy kevesebb felszopás és több munka más eredményeket hozna. Bár, lófaszt. Leekens azt is mondta: … mindenki az eredményekre gondol, de nem ez a legfontosabb. Azt látjuk, barátom. Gratulálok! Igaz, ez csupán egy szaros felkészülési mérkőzés volt, fátylat rá, majd kedden a skótok ellen! Vagy valami. Végül is Andorránál is van lejjebb, azon éppen most vagyunk túl.

Itt van aztán Szabó Zsolt kolléga, aki Szita Károllyal ellentétben nem volt III/II-es ügynök, Semjénnel ellentétben nem lőtte ki más emberek rénszarvasait, és nem is verte át egy csengeri háziasszony, mint Kósa Lajost, ámazonban sajtóhírek szerint egy belize-i offshore-számlán pihentet 1,2 milliárdot. (Ehhez képest ugye az nem hír, hogy a Brüsszel megállításában jeleskedő Lázár János 1,7 millió forint vissza nem térítendő EU-támogatást felejtett el feltüntetni vagyonnyilatkozatában?) Első dolga az volt, hogy kiadott egy közleményt, amiben mindenkit befenyített, hogy rágalmazásért és lejáratásért így meg úgy, neki is tiszta a lelkiismerete és büntetőjogi felelősségének tudatában van. Aha. Aztán Szabó Zsoltot nem lehetett elérni Hatvanban, ellenben a lelkes fideszesek szitkozódva hajtották el az Index újságíróját, aki holléte felől érdeklődött. Szabó elmondhatta volna, hogy mi az igazság azzal szemben, amit Simicska lapjában állítanak róla. Aztán Szabó Zsolt feltűnt Vámospércsen, ahol nyilvános fórumot tartott (Némethszilus után szabadon), ahova a 24.hu stábja is szeretett volna bejutni. Nem jött össze. Az ajtóban álló két két kopasz ember nem engedte be őket, és azt sem voltak hajlandóak elmondani, hogy kik ők. Szerintük az nem lakossági fórum, hanem támogatói, és a támogatók nem így viselkednek, ahogy az újságírók, akik nemtomhogy viselkedtek. Szabó Zsoltot végül a hátsó kijáraton csempészték ki az emberei, nehogy a jóistenért kérdezni lehessen tőle. Pedig elmondhatta volna, hogy miért próbálják őt lejáratni azok, akik hazudnak róla.

Itt tartanak az elvtársak a 2018-as parlamenti választás előtt két kibaszott héttel. Menekülnek, bujkálnak, sunnyognak és kerülik a nyilvánosságot. Ezek az emberek hazudják naponta bele a pofánkba, minden szerencsétlenséget meglovagolva, holttestekre felkapaszkodva, hogy majd ők megvédenek minket. Kik? Ezek? Akik rettegve mondják le a nyilvános fórumaikat, akik verőlegényekkel védik magukat az újságíróktól, akiknek annyi gerincük nincs, hogy a nyilvánosságra került disznóságaikat az ország szemébe nézve legalább letagadják? Akik lassan már csak Facebook-monológokban adják elő az agyhalott dumáikat, de lefossák a bokájukat, ha meglátnak egy újságírót, aki nem a saját mikrofonállványuk? Ezek fogják megvédeni az országot? Ezek, akik szétlopják és a hátsó ajtón hordják kifele azt, amit az adót fizetők összekapirgáltak?
...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.