2018. március 7., szerda

"KAPJÁK BE, AZ IGAZSÁG A MI OLDALUNKON VAN" - MILYEN TITKOKAT TUDHAT CZEGLÉDI CSABA?

168 ÓRA ONLINE
Szerző: BÍRÓ MARIANNA
2018.03.07.


Sok van a rovásán Czeglédy Csabának. Húszmillió forintos „alkotmányos költség” meg nem fizetése és az ebből fakadó háborúskodás, a cégére „küldött” kormányzati hátszelű konkurenssel szembeni ellenállás, Gyurcsány Ferenc titkos papírjainak ismerete, Mészáros Lőrinc feljelentése, a tao-pénzek bírósági elszámoltatása, stadionmutyik és „családi vonalak” – azaz az újburzsoázia korrupciójának leleplezése. Személyesen Orbán Viktornak és még néhány kormánytagnak is szúrta a szemét a szombathelyi képviselő-ügyvéd, aki barátai szerint sosem félt a Fidesz eszközeit bevetni a Fidesszel szemben.

„Én azt gondolom, hogy igenis a mostani kormánypártoknak van félnivalójuk attól, hogy én szabadlábon vagyok. Az elmúlt hónapokban több olyan ügy került volna nyilvánosságra, ami teljesen más színben tüntetné fel a mostani kormánypártok képviselőit a választók előtt.” Három óra telt el szabadulása óta, amikor Czeglédy Csaba azt is meglebegtette, hogy „a legfelsőbb körök pénzmozgásait” leleplező dokumentumok hitelességét vizsgálta épp, amikor tavaly nyáron először őrizetbe vették.

A múlt héten összesen 28 órát volt szabadlábon.

Ezen a héten hétfő délután egy órakor találkoztunk volna. Pénteken rutinosan azt kérdezte, mikor van a lapzárta, éreztette, neki is fontos, hogy beszéljen. „Hétfőn már sokkal többet fogok tudni mondani” – ígérte. Nem találkoztunk, sőt, már pénteken mindketten sejtettük, valószínűleg még sokáig nem fogunk.

Persze ahogyan Czeglédy védői, sok-sok jogi szakértő is azt állította: nemhogy az őrizetbe vételének, de az előzetes letartóztatásának a jogszabályi feltételei sem adottak. Ennek ellenére a Szegedi Járásbíróság nyomozási bírója hétfőn harminc napra mégis elrendelte Czeglédy előzetes letartóztatását. A tárgyalóteremből kilépve arra a kérdésre, mi történt, csak annyit mondott: A jogállamiság megcsúfolása történt”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.