2018. március 30., péntek

KÉSZ ÁTVERÉS SHOW

AMERIKAI NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: MARKÓ BEÁTA
2018.03.30.


Már nem kell sokat aludni, és elérkezik a nagy nap, amikor Magyarországon tetőfokára hág a mulatság. A hosszú évek óta zajló kutyakomédia, kész átverés show, cirkuszi előadás, – tetszés szerinti kifejezés aláhúzandó – döntője. De van egy általánosan használt szellemes elnevezése: demokratikus parlamenti választás.

Két oldal és több csapat játszik a pályán. Az egyik oldalon, az uralmon lévő szép nagy fasiszta csapat, amelyik évekkel ezelőtt egyedül megalkotta a saját magának kedvező játékszabályokat, elkészítette a pályát is, amit nem neveznénk lejtősnek, inkább függőlegesnek. Ezek után az elképzeléseit megszavaztatta gombnyomó automatáival, s ezzel törvényerőre emelte és ráerőltette a másik oldalra, amelyik szó nélkül elfogadta azokat.

Az ellenoldalon sok kicsi csapat indul teljes erőbedobással, lelkesedéssel és energiával. Tudják, hogy esélyük sincs, mivel a szabályok megváltoztatásának kikövetelésére több (4-7?) év alatt sem jutott idejük, ezért energiájuk nagyobb részét a táborhoz tartozó kolléga csépelésére használják, amiben fölöttébb eredményesek. Egymás hegyén-hátán taposnak, hogy maroknyian bekerülhessenek a parlamentbe és újabb négy évig ne kelljen érdemi munkát végezni, a fizetési átutalásuk ellenőrzésén és a juttatások felmarkolásán kívül...


ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.