2018. március 26., hétfő

KORMÁNYVÁLTÁST MAGYAROK, CSAK AKKOR LESZTEK SZABADOK

VÁROSI KURÍR
- BANÁNKÖZTÁRSASÁG BLOG
Szerző: ADORJÁN GYÖRGY
2018.03.25.


Már csak két hét! Semmit és senkit ne felejtsetek! Ha így lesz, nem marad el a kormányváltás.

Soha annyi nyomorgó, életét fillérekből tengető szegény és annyi milliós jövedelmekkel rendelkező újgazdag nem volt, mint most! Kis boltokban kockás füzetbe hiteleiket írók és helikopterekkel, jachtokkal flangálók között ekkora szakadék még soha nem volt.

Soha még ilyen dilettáns, amatőrökből felállt kormánya nem volt az országnak, mint a mostani! Olyanok, akik papagájkórusban ismétlik illiberális baromságaikat, követve felcsúti karmesterük beintéseit.

Soha ilyen arrogáns, pökhendi, mások véleményére nem adó, mitugrász kormányfője hazánknak nem volt! Olyan megosztó, aki ész nélkül jelentette ki: “Aki magyar, velünk tart, és győzni fogunk, Magyarország a magyaroké.” És mi lesz azokkal, akik nem fideszesek, ők tán nem magyarok?

Soha még ekkorát és ennyit politikai osztály nem hazudott és nem hallgatott el Magyarország állapotáról, mint a Fidesz-KDNP szövetség tagjai!

Soha még ilyen mély szakadék, megosztottság nem volt a társadalomban, mint most!

Soha még nem voltak ennyire hintába ültetve, palimadárnak nézve tömegek, az uralkodó kormány által, mint most!

Soha még olyan nem volt, hogy a nemzeti valuta tartósan ennyire gyenge lett volna!

Soha még nem hagyták el az országot ennyien azért, hogy mivel megélhetésük itthon nem biztosított, ezért külföldön vállaljanak munkát!

Soha még választási rendszert nem módosított politikai erő csak azért, hogy további hatalmát is megtarthassa!

Soha ennyire még nem alázták meg a pedagógusokat, mint most a pedagógus életpályamodell részeként bevezetett minősítési rendszerrel!

Soha ennyire nem vették figyelembe még az alkotmányos rend hatalommegosztásának elvét, pártkatonákkal feltöltve a független intézményeket is!

Soha még nem uralkodott el ennyire a hatalomnak való megfelelési kényszer az igazságszolgáltatás területén, mint most!

Soha nem adósították el annyira hazánkat hosszú távon, energetikai függőségbe kergetve, mint ez a mostani kormány tette az oroszokkal

Soha ennyi csókost nem juttattak elvtelenül anyagi előnyhöz, mint ahogy ezt a mostani kormány tette, föld és trafik ügyekben, végtörlesztésekben, vissza nem térítendő állami támogatásokban, pályázatokban!

Soha még ilyen linkóci, magát nemzetinek hazudó, csak külsőségekben kirakatrendező, botcsinálta kormánya nem volt Magyarországnak, amely visszaélve megbízatásával, kényére, kedvére, minden demokratikus kontrollt megszüntetve, a népre hivatkozva, az ellen cselekedett volna!

És folytathatnánk egyfolytában április nyolcadikáig megállás nélkül a felsorolást!

Soha ennyire nem voltunk megalázottak idehaza és tekintélyvesztettek a világban!

Kormányváltást magyarok, csak akkor lesztek szabadok!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.