2018. március 28., szerda

MAGUKRA HAGYJÁK AZ AUTISTA GYEREKEK SZÜLEIT


ABCÚG BLOG
Szerző: SZUROVECZ ILLÉS
2018.03.27.


Magától értetődőnek tűnne, mégsem tanítja meg senki az autista gyerekek szüleinek, hogyan tudnak boldogulni otthon a gyerekükkel. Rengeteg utánajárás, kapcsolati háló és pénz kell ahhoz, hogy a szülők hatékony tanácsadásra járhassanak, úgyhogy ez csak keveseknek adatik meg.

Csak Budapesten naponta legalább egy autizmus diagnózist adnak ki, nagy részben gyerekekről. Ilyenkor különösen fontos lenne, hogy a szüleik minél előbb szakszerű segítséget és eligazítást kapjanak, de ez alig történik meg. Nem arról van szó, hogy maga a diagnózis sokkolná a szülőket, hiszen a legtöbben annyit várnak rá, hogy örülnek, ha végre valaki megerősíti, amit addig csak sejtettek. Mégis szükségük lenne arra, hogy valaki részletesen válaszoljon a kérdéseikre, és megtanítsa nekik, hogyan érdemes együttélni az autista gyerekükkel.

“Az autizmus ma már nem misztikum, hiszen sok mindent tudunk róla, de ahhoz, hogy megértsem az autista gyerekemet, meg kell őt tanulnom. Csak akkor tudok neki segíteni, ha megértem, miért más a gondolkodásmódja. Meg kell tanulnom, hogyan lehet szólni hozzá, mit ért meg, mitől borul ki, mire érézkeny” – mondta Szilvásy Zsuzsanna, az Autism Europe nemzetközi szervezet elnöke, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) autizmus szakértője is. Ezek az alapinformációk viszont csak nagyon esetlegesen jutnak el a szülőkhöz. (A következő videóból megtudhatja, mit érez egy autista gyerek, ha például belép egy plázába)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.