2018. március 22., csütörtök

MÁRKI-ZAY PÉTER: RENDSZERVÁLTÓ HANGULAT VAN, MOST RADIKÁLISNAK KELL LENNI

444
Szerző: plankog
2018.03.22.


Szerdán Márki-Zay Péter előállt, és a Viszlát kétharmaddal, illetve a Közös Ország Mozgalommal közösen bemutatta, ki a legesélyesebb ellenzéki jelölt 53 körzetben.

- Ezzel lényegében átvette a kezdeményezést az egymással vesződő ellenzéki pártok helyett.

- Az ő hódmezővásárhelyi kampánya volt, ami újra lendületbe hozta az ellenzéket, ebben a kampányban pedig jobbikosok és MSZP-sek dolgoztak együtt.

A szerdai sajtótájékoztató után beszéltünk vele.

Polgármesterré választása után rögtön belevetette magát az országos politikába. Mi az Ön szerepe most igazából az ellenzéken belül?

Rögtön szeretném elmondani, hogy a polgármesteri munka napi legalább nyolc, de inkább 10-12 órát elvisz, és emellett másodállásban, társadalmi munkában igyekszem segíteni a pártok együttműködését. Nagyon fontosnak érzem azt, hogy ha az ellenzéki pártok közösen mindent megtesznek azért, hogy leváltsuk a korrupciót és megfélemlítést, akkor a Fidesz hatalma április nyolcadikán megbuktatható. Ha viszont nincs együttműködés, akkor attól félek, hogy ez a siker elmarad, és legfeljebb relatív sikert lehet elérni, vagyis azt, hogy nem lesz kétharmad.

Hódmezővásárhelyen nem találkozik olyan véleményekkel, amelyek szerint mégiscsak polgármesternek választották meg, foglalkozzon inkább a város ügyeivel?

De, nap mint nap találkozom ilyenekkel, nagyon sok barátom ugyanezen az állásponton van. Ilyenkor a hódmezővásárhelyi népszerűségemet is kockáztatva próbálom elmagyarázni, és próbálom a megértésüket kérni, hogy én most lelkiismereti okokból nem tehetem meg, hogy ne tegyem meg, amit tudok az országos rendszerváltásért. De még egyszer hangsúlyozom, hogy mindezt a polgármesteri kötelességeim után, társadalmi munkában teszem...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.