2018. március 5., hétfő

MÉGIS KÖLTÖZNIÜK KELL A FÓTI ISKOLÁKNAK

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: LŐRINCZ TAMÁS
2018.03.05.


Költöznek a fóti gyermekváros területén működő iskolák, pedig a kormány korábban azt ígérte, hogy a kastélypark rendezési terve "csak" az állami gondozásban lévő gyerekeket érinti.Tavaly januárban jelentette be Czibere Károly szociális államtitkár, hogy bezárják a fóti gyermekvárosként ismertté vált Károlyi István Gyermekközpontot, a lerobbant állapotban lévő kastélyt pedig felújítják. Lázár János kancelláriaminiszter erre reagálva tavaly februárban azt állította, hogy a kormány intézkedése „csak az állami gondozásban élő gyerekeket érinti”, más bérlőket vagy szerződéssel rendelkezőket nem. A 60 hektáros területen ugyanis két iskola is működik, ráadásul a kastély mellett helyezkednek el azok a szolgálati lakások is, amelyek bérlői jellemzően idős nyugdíjasok, a gyermekváros korábbi dolgozói.

Úgy tűnik, a kezdeti tervek jelentősen módosultak, a Népszava információi szerint ugyanis mindkét iskola elköltözik majd. Az alapítványi tulajdonú Fóti Szabad Waldorf Iskola saját akaratából távozik, az oktatási intézmény ugyanis egy évvel ezelőtt új helyet kezdett keresni magának. Végül a szintén Fót területén lévő „volt TSZ irodaházként” ismert épületet választották, amelyet önkormányzati segítséggel teljesen felújítanak, így a 450 gyerek hamarosan oda jár majd. A gyermekváros területén bérlőként jelenlévő másik, önkormányzati fenntartású Fóti Népművészeti Szakgimnázium és Gimnáziumnak viszont már a kormány döntése miatt kell költöznie. A tervek szerint az iskola egy teljesen új, 24 tantermes épületet kap, méghozzá a Waldorf Iskola által kinézett épület melletti telken.

Fót alpolgármesterének Facebook-bejegyzése szerint Tuzson Bence, a térség fideszes országgyűlési képviselője tájékoztatta őket a tervekről, az új iskola építéséről szóló kormányhatározat pedig már készül. Németh József lapunknak azt mondta, hogy a költségeket az állam állja majd, így Fótnak nem kerül egy forintjába sem a beruházás. Az alpolgármester a szolgálati lakásokban élőkkel kapcsolatban azt is elmondta, hogy ha felmondják is a szerződéseket, akkor sem valószínű, hogy a közeljövőben kerül sor erre, az pedig egészen biztos, hogy „a lakókról gondoskodni fognak”. Jogilag egyébként nincsenek védve a lakók, a szerződések ugyanis – az alpolgármester állítása szerint – bármikor felmondhatók, azt ugyanakkor hangsúlyozta, hogy egyelőre nincs ilyen szándékuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.