2018. március 14., szerda

MI AZ EDDIGI LEGLOGIKUSABB FORGATÓKÖNYV A KÓSA-SZTORIBAN?

INDEX
Szerző: RA
2018.03.14.


Kedd reggel óta nagyjából másfél nap telt el, azóta több közjegyzői papír nyilvánosságra került Kósa Lajos és egy csengeri, háztartásbeli nő eurómilliárdos ügyletéről, és mindkét fél viszonylag részletes, de egyes fontos részletekről mégis hallgató nyilatkozatai elhangoztak. Kósa Lajos háromszor is megszólalt, szerdán pedig Csengeren elértük a család "szóvivőjét" is. Ez alapján próbáltuk meg összerakni, mi történhetett valójában, legalábbis merrefelé mutatnak jelenleg a szálak ebben a történetben - amíg persze további fontos részletek ki nem derülnek (lásd jobboldali keretesünket).

Eszerint valamikor 9 éve egy csengeri nő, a négygyermekes Szabó Gáborné elkezdte azt állítani magáról, hogy a 70-es években nyugatra disszidáló édesapja révén óriási örökség szakadt a nyakába. A sztorija szerint édesapja országokon átívelő vagyont és cégbirodalmat épített, ezt hagyta rá, de állítása szerint az örökséget zárolták, egyelőre nem tud hozzájutni a pénzhez. Azaz egy részéhez mégis, egy időre kapott ötmilliárd forintot, de aztán azt vissza kellett utalni.

Hogy ez a sztori nem feltétlen valós, arra az utal, hogy a nő apját a faluban mindenki zenésznek ismerte, és ottjártunkkor a "szóvivő" a milliárdos átutalásra egy kamuszagú dokumentumot mutatott, amiben volt ugyan egy kétmilliárdos összeg, de az a napi vásárlási limit volt, amit bárki beállíthat ennyire. Nem árulta el azt sem, hogy milyen cégeket vitt az apa, a nemzetközi sajtóban pedig nincs nyoma Matkó úr óriási vállalatbirodalmának, pedig a 4 milliárd eurós vagyonnal már a leggazdagabbak között lenne helye...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.