2018. március 10., szombat

NINCS ANNYI RENDŐR AZ ORSZÁGBAN, HOGY MINDEN KORRUPT POLITIKUSNAK UTÁNAMENJENEK

444
Szerző: ALBERT ÁKOS
2018.03.10.


- Magyarország egyre rosszabb helyezést ér el a különböző korrupciós felméréseken.

- Nem csoda, a kormány bedarálta szinte az összes magyar állami szervet, az előre leosztott közbeszerzések pedig a legfőbb pénzsíbolási módszerré váltak.
- Már ott tart az ország, hogy a többezer milliárd forintos költségvetésből is kénye-kedve szerint osztogat a kormány.
- Mit tehet az ellenzék? A legfőbb ügyészt mindenképpen kirúgnák, pedig ez egyáltalán nem egyszerű. Volt, aki azt mondta, már az is jó lenne, ha a kormánynak csak kicsit több kompromisszumot kellene kötnie.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2010-es kormányváltás előtt még arra hivatkozva követelte az akkori pénzügyminiszter, Veres János lemondását, hogy az ország rontott a Transparency International korrupciós indexén. A kormányváltás óta még többet rontott az ország ugyanazon a korrupciós indexen, és még soha nem ért el olyan rossz helyezést, mint idén (már csak Bulgária van mögötte). A kormánynak és Varga Mihálynak ma már nincs ezzel különösebb gondja, hacsak az nem, hogy SOROS.

Pedig a magyar állam lassan már tényleg az Európai Unió legkorruptabbja, és ezt nem csak a Transparency mondja, hanem egy sor más szervezet is.

A Word Justice Project felmérése szerint Magyarország a régió 24 államából a 23-ik, elsősorban a végrehajtói és a törvényhozó hatalomban rejlő korrupciós kockázat miatt. (Arról a két hatalmi ágról van szó, amelyre döntő befolyása van a Fidesznek)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.