2018. március 28., szerda

ORBÁN ELVTÁRS AZT ÜZENTE, HEJ

KOLOZSVÁRI SZALONNA
- NEHAZUGGY BLOG
Szerző: LÁZÁR GERGŐ
2018.03.28.


Sokszor mesélték, milyen is volt a szocializmusban élni, milyen is volt az, mikor mindenkinek boldognak kellett látszania és úgy kellett tennie, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Mindegy volt, hogy épp leépítések vagy elvonások vannak, az a magyar nép érdeke, így ezen nem szabad fennakadni. Emlékszem az elmesélt történetekre, a biodíszletként használt diákokra és munkásokra. Arra, hogy csakis a pártnak lehetett igaza, minden más információ csakis hazugság lehetett, mely a boldog szocializmus lebomlásának rémével fenyegetett. Ugyan én ezt soha nem éltem át korábban – lévén akkor még nem éltem – mégis úgy tűnik, a mostani generáció pont ezzel szembesül odahaza.

A még pár fennmaradt, többé-kevésbé független újság naponta cikkezik az összeomló egészségügyről, a romló oktatási rendszerről, valamint a szegénység mindennapossá válásáról, ennek létezését azonban a kormány és annak szervei minden alkalommal letagadják. Számukra minden hír, ami a valóságot mutatja be álhír, hazugság, az ellenzék torz agyának szüleménye. Az ő világukban nem létezik szegénység és nyomor, sem hajléktalanság, sem éhezés. A kormány felfogásában minden úgy tökéletes ahogy van, az ország jó úton halad. Kár, hogy ennek vajmi köze van a valósághoz.

Miért mondom ezt? Lássunk csak két hírt a tegnapelőtti napról. A HVG arról cikkezett, hogy a IX. Kerületi Molnár Ferenc Kéttannyelvű Általános Iskolában még az influenzaszezonra sem sikerült szappant beszerezni – kéztörlő sincs egyébként -, hogy a diákok kezet moshassanak. Amikor a szülők jogos felháborodásukban az iskola vezetéséhez fordultak, előbb azt a választ kapták, hogy a tankerület nem ad elég pénzt, majd a gyerekekre fogták, akik szerintük pazarolnak. Túl sokszor mosnak kezet, mondták.

A HVG, miután az iskola igazgatója nem reagált, a Klebersberg Központhoz fordult, hogy megtudja, mi a valóság. Pontosan azt a választ kapták, amire számítani lehetett. Hazugságot. A Klebersberg Központ nem először és valószínűleg nem is utoljára hazudott egy portálnak azért, hogy megpróbálja fenntartani annak látszatát, hogy minden rendben van. Válaszlevelében kiosztotta az újságot és sajnálatosnak nevezte, hogy egy ilyen hallomáson alapuló hír élvez prioritást, nem pedig az ott folyó szakmai munka.

Az a sajnálatos kedves KK, hogy mindenki tisztában van a valósággal, kivéve pont azokat, akik tehetnének is azért, hogy az ne legyen olyan fájó. A felháborodott szülők ugyanis telefonjaikkal videófelvételeket készítettek arról, hogy a nem létező szappan nem híresztelés, hanem a valóság, melyről a KK sehogy nem hajlandó tudomást venni...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.