2018. március 7., szerda

ORBÁNÉK SUNYI IDŐHÚZÁSRA JÁTSZANAK CEU-ÜGYBEN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: JUHÁSZ DÁNIEL
2018.03.07.


A CEU az Orbán-kormány utolsó feltételét is teljesítette, képzést indított New York-i partnerintézményében, a budapesti működését stabilizáló nemzetközi szerződést mégsem írja alá a magyar állam.

Megkezdte napi működését az Egyesült Államokban a CEU – értesült lapunk. A New York-i székhelyű Bard College-dzsal tavaly októberben kötött együttműködési megállapodásnak köszönhetően a Soros György által alapított egyetem januárban indította el első akkreditált, gazdasági tematikájú kurzusát a Bard campusán. Ezzel a budapesti intézmény megfelel a magyar felsőoktatási törvény lex CEU-ként elhíresült módosítása azon előírásának is, amely szerint Magyarországon csak akkor működhet külföldi székhelyű egyetem, ha az anyaországában is vannak képzései.

Mint ismert, a New York államban bejegyzett CEU eddig csak Magyarországon folytatott felsőoktatási tevékenységet, mégpedig a budapesti Közép-európai Egyetem (KEE) falai között. Mivel az intézmény számos képzése amerikai akkreditációval is rendelkezik , a Budapesten tanuló diákok a magyar mellett amerikai diplomát is szerezhetnek. Ez az egyik legnagyobb vonzereje az egyetemnek, és épp ez az, amit a magyar kormány a lex CEU-val – a Soros György elleni szélmalomharc jegyében – meg akart szüntetni. A budapesti intézmény ugyanis nem felelt meg a felsőoktatási törvény Fideszes kormánytöbbség által tavaly áprilisban elfogadott, több alkotmányjogász szerint is alaptörvény-ellenes módosításának, mert New Yorkban nem volt kampusza. Az anyaállamban tudatosan nem hoztak létre oktatóhelyet, hiszen az egyetemet 1991-ben kifejezetten azért alapították, hogy az európai, és elsősorban magyar diákok számára „hozza helybe” az amerikai képzéseket, az ottani felsőoktatási szellemiséget, környezetet.

Az Orbán-kormány pedig pont ettől akarta megfosztani az európai, s közöttük a magyar fiatalokat. A CEU azonban nem hagyta magát: a Bard College-dzsal tavaly októberben kötött megállapodásukat New York Állam Oktatási Minisztériuma gyorsan jóváhagyta, így indulhatott el az első közös kurzus most januárban, amit információink szerint további képzések követnek majd az Egyesült Államokban.

Ennek ellenére a magyar kormány még mindig húzza az időt, nehogy a választás előtt kiderüljön, meg kell állapodnia a „Soros-egyetemmel”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.