2018. március 1., csütörtök

ORBÁNNAK TUDNIA KELLETT A GYANÚS ELIOS-SIKEREKRŐL

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: BATKA ZOLTÁN
2018.03.01.


A kormányfő szoros felügyelete alatt lévő fejlesztési minisztérium hatékonyan segítette a miniszterelnök vejének érdekeltségét.

„Nem foglalkozok üzleti ügyekkel” – így reagált egy hónapja Orbán Viktor kormányfő arra, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) súlyos, államilag szervezett csalásra bukkant a veje, Tiborcz István korábbi cége, az Elios közbeszerzéseinél. Csakhogy több jel is utal arra, hogy a kormányfő igenis foglalkozott olyan üzleti ügyekkel, amelyek között jó eséllyel ott szerepeltek az Elios-beruházások.

Az eddig nyilvánosságra került OLAF-iratokból kiderül ugyanis: a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) illetve korábban a tárca által felügyelt ügynökség volt az irányító hatósága azoknak a pályázatoknak, amelyeken sokat nyert az Elios. Ennek azért nagy a jelentősége, mert Eleni Kounalakis – aki 2010 és 2013 között volt az Egyesült Államok budapesti nagykövete –, azt állította a könyvében, hogy a kormányfő hetente találkozott a fejlesztési miniszterrel, és ezeken a találkozókon Orbán valamint Németh Lászlóné végigvette az éppen folyamatban lévő tendereket. „Átnézték a középítkezési projektek listáját, és eldöntötték, melyikeknek legyen prioritása és melyik pályázatok nyerjenek” – írta Kounalakis.

Amikor erről később – még 2015-ben – megkérdezték Orbánt, azt nyilatkozta: „Ez ma is így van, a folyamatnak ez a törvényes rendje, csak a miniszter személye változott. A különböző irányító hatóságok megteszik javaslataikat, és évek óta a kormány fejlesztési kabinetje hozza meg a döntéseket, amelyeket jóváhagyásért bevisznek a kormány elé.”

Az ügy eddig nyilvánosságra került OLAF-irataiból kiderül: 2013-ban Szolnokon és Kalocsán, 2014-ban pedig Mórahalmon a fejlesztési tárca, illetve az általa felügyelt ügynökség sorozatban hozott olyan döntéseket, amelyek győzelemhez segítetté a kormányfő vejének érdekeltségét...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.