2018. március 1., csütörtök

SZABÓ TÍMEA: BETEGEK MILLIÓIT HAGYJA CSERBEN A FIDESZ

ZOOM
Szerző: LENGYEL TIBOR
2018.03.01.


Betegek millióit hagyja cserben a Fidesz-KDNP, és az emberek gyógyítása helyett presztízsberuházásokra, határon túli egyházi beruházásokra költik a milliárdokat – sommázta a Párbeszéd politikusa, Szabó Tímea, aki a Zoom.hu-nak elmondta: a minap az Országgyűlés népjóléti bizottságában

féltucat egészségügyi és szociális témát érintő ellenzéki javaslatot szavaztak le a kormánypárti képviselők.


Szabó Tímea emlékeztetett: hiába indítványozta például, hogy több pénz jusson a rákos betegek kezelésére vagy a sürgősségi betegellátás fejlesztésére, ezek elutasításával a kormánypárti politikusok – élünkön Selmeczi Gabriella bizottsági elnökkel – “százezer rákos beteget, a sürgősségi ellátástól joggal rettegő milliókat” hagytak cserben.

Az ellenzéki politikus javasolta továbbá a Magyarországon gyakori nőgyógyászati betegségben, az endometriózisban szenvedő mintegy 200 ezer nő ellátásának javítását, a Kincses Gyula egészségpolitikus, korábbi államtitkár által – összellenzéki támogatás mellett – kidolgozott “egészségügyi minimum” programjának elfogadását – ezeket szintén lesöpörték az asztalról.

Szabó: magasról tesznek a gondokra

Nem foglalkozott a kormánypárti képviselők elutasítása miatt a bizottság két másik témával sem: az európai szociális pillérrel és a kisgyermekes családok kilakoltatásának tilalmával. Előbbit tavaly év végén Göteborgban Magyarország is elfogadta – miközben a korábbi nemzeti konzultációban még ágált ellene -, ám végrehajtani nincs nagy kedve, míg utóbbi, kilakoltatási témában több ellenzéki törvényjavaslatot is leszavaztak már az Országgyűlésben a kormánypártiak.

“Vagyis gond nélkül az utcára tesznek gyerekes családokat, nem érdekelte őket, hogy hetente történnek halállal végződő esetek a sürgősségi osztályokon, hogy évente 30 ezer magyar ember hal meg fölöslegesen rákban. De arra is magasról tettek, hogy az egész Unióban a magyar kormány költ a legkevesebbet a betegellátásra (…)

“Semmi és senki nem érdekli őket a saját lopásaikon és a szavazatvásárláson kívül”

– fakadt ki a Facebookon a bizottsági ülés után Szabó Tímea. A Zoom.hu-nak megjegyezte: a fideszes bizottsági elnök azzal “indokolta” az elutasítást, hogy a Párbeszéd politikusa előterjesztőként csak vádaskodik és kampányol.

“Az emberek gyógyításával szemben a makói fürdő felújítására van 9,5 milliárd forint, a Tiszántúli Református Egyházkerületnek jut 5,7 milliárd, de még a székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium egyházi tulajdonban levő épületének is adtak az elmúlt hetekben 1,5 milliárdot. Csak a magyar egészségüggyel nem foglalkoznak. Szégyen!” – állapította meg az ellenzéki politikus...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.