2018. március 14., szerda

SZERETNÉK EGYSZER MAJD HAZATÉRNI MAGYARORSZÁGRA A CSALÁDOMHOZ

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: Vendég
2018.03.13.


Kedves erdélyi magyarok!

Azért írom meg ezen soraimat, hogy megmutassam nektek/önöknek, milyen is a valódi Magyarország. Az a valódi Magyarország, amelyet a kilátástalanság miatt – bár szívem szakad meg – magam is elhagytam másfél éve lassan.

Magyarországon az elmúlt 8 évben a Fidesz mindent a saját képére formált. A folyamatos kétharmados többség lehetővé tette nekik, hogy az igazságszolgáltatástól kezdve a rendfenntartásig minden az ő irányításuk alatt álljon (ami egy valódi demokráciában ugye nem lenne lehetséges). Az, amit ti láttok Magyarországból az csupán az, amit a Fidesz propagandagépezete a szemetek elé tár, és ha nem követitek a magyar ellenzéki újságokat, akkor nem is fogtok soha tudni az amúgy óriási problémákról.

Magyarországon jelenleg – lassan 3 éve – nem folyik érdemi kormányzás, ehelyett a „hatalmas menekültválság” „kezelésére”, vagyis idegesítő, értelmetlen és egymás ellen uszító plakátkampányokra megy el a pénz (ja, és persze a „világszínvonalú” magyar futballba ömlik az EU-s pénz). Ellenséget látnak mindenkiben, még abban is, aki őket (pl. Orbánt) ide juttatta fiatal korában, ösztöndíja révén: igen, az oly sokat démonizált Soros György anyagi támogatása nélkül a rendszerváltás után a Fidesz nem tudott volna létrejönni, Orbán meg nem kapott volna ösztöndíjat ahhoz, hogy tanulhasson. Szóval a „kormány” maga mögött égeti azokat a hidakat, amelyeken áthaladt. Az pedig, hogy kormányzás helyett ellenséget lát az ország mindenkiben, készenléti hadsereget toboroztat iskolákkal, az lassan már egy lapra helyezi a mostani „kormányt” az olyan „nagy és nemes” emberekkel, mint a kommunizmusban Sztálin volt (hogy rosszabbat ne mondjak). De mit is értek az alatt, hogy nincsen kormányzás:
- Mivel az egészségügyi ellátás már jó pár éve nem juttatás, hanem adónemnek minősül az alaptörvény szerint, így a kormány nem is köteles egészségügyi szolgáltatás nyújtására. Így aztán rohad a teljes egészségügy, hihetetlen a munkaerőhiány, napokat (!) kell várni egy sürgősségi ellátásra. Persze ebből ti jóval kevesebbet láttok, mivel a szavazatotokért cserébe a kormány a MAGYARORSZÁGI MAGYAROK PÉNZÉN, nagy mosollyal épít szép kórházakat Erdélyben. Számomra már-már bicskanyitogató érzés, hogy egy erdélyi/vajdasági magyar ingyen, sokszor gyorsabban kap egészségügyi ellátást, mint az, aki fizet érte adó formájában (lévén, hogy nektek nem kell). Egyértelmű, lassan oda jutunk, hogy aki tuti Fidesz-szavazó, az kap ellátást, aki meg nem, az majd szépen meghal sorban állás közben. Ez nem vicc, utóbbi egyre gyakoribb, rá lehet keresni).
- Az oktatásban a hittanóra kötelezővé tétele, az erkölcstan, etika, napi testnevelésóra, miegymás elérte, hogy a diákok hihetetlenül túlterheltek, mindamellett, hogy elavult tudást kapnak. A problémát személyesen is tapasztaltam kívülállóként, segédoktatóként. Úgy gondolom, az is jelzi ezen probléma mértékét, hogy a diákok azért tüntetnek Budapest utcáin, hogy minőségibb keretek között tanulhassanak; ilyenre régen sosem volt példa. Megint csak, míg nálatok Erdélyben a magyar kormány a MI PÉNZÜNKÖN felhúzza a szép vadiúj iskolát, addig a magyarországi épületek elavultak, sok kisebb településen fűtés nélkül, szerkezeti problémákkal működnek, hihetetlen a szegregáció.
- A fizetések: ez a legnagyobb trükkje az Orbán-kormánynak. Két dolgot emelnek: a nyugdíjakat, és a képesítés nélküli szakmunkások fizetését. Hogy miért ezt a kettőt? Ez a két célcsoport a legkönnyebben manipulálható, továbbá itt elég pár ezer forintos emelés ahhoz, hogy megvegyék az állampolgár szavazatát kilóra vele. Eközben a többi területen alig van emelés. Amiről például nem beszél a kormány a saját propagandahálójában, hogy a tanárok és egészségügyi dolgozók fizetése, amely a minimálbér körül volt, 2 éve már nem tartalmazza azt a passzust, hogy „a mindenkori fizetés a minimálbérrel nő”, vagyis egy tanár vagy egy nővér AKÁR A MINIMÁLBÉR ALATT IS KERESHET. Ezt néha megpróbálják legalább a minimálbérig kompenzálni egy pótlékkal, amit most a „nagy emelésekkel” eltörölnek, szóval az EMELÉS UTÁN UGYANANNYIT VISZ HAZA AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓ, MINT ELŐTTE. Erre a családban van példám.
- Mindemellett az árszínvonal, a lakásbérlés, az élelmiszerárak elérték a nyugat-európai szintet. Ez pedig az alacsony fizetésekkel egybevéve katasztrófa, hiszen így az ember még csak nem is álmodhat arról, hogy nyaralni megy/félretesz pénzt. Lévén, hogy már sajnos pont ezen problémák miatt el kényszerültem hagyni az országot, pontosan tudom, miről beszélek.

Rengetek ilyen horderejű problémáról lehetne itt beszélni (mint például a magyar ipar hanyatlása, vagy az egyre elharapodzó infláció), de akkor ez az írás 10-szer ilyen hosszú lenne a végén. Remélem, a fő üzenet így is eljut hozzátok.
Jelenleg ti vagytok az Orbán-kormány csodafegyvere a választásokon. Már alig-alig van esélyük a hatalomra a határon belül, így tőletek várják a szavazatokat. Azoktól, akiket a MAGYARORSZÁGI MAGYAROK PÉNZÉBŐL látnak el új kórházakkal, művelődési házakkal, szeretetcsomagokkal, egyebekkel, csakhogy titeket megvegyenek. Higgyétek el, TITEKET SEM VESZ EMBERSZÁMBA A FIDESZ, BÁRMIT IS MOND, TI CSAK AZ ESZKÖZ VAGYTOK A GYŐZELEMHEZ. HA NYERNEK, 4 ÉVIG NEM KAPTOK SEMMIT, MAJD 4 ÉV MÚLVA MEGINT AJNÁROZNAK TITEKET A SZAVAZATOK MEGVÉTELÉÉRT.

Persze, nyilván nektek fontos a kettős állampolgárság, emiatt nagy a Fidesz-kultusz. De talán végig kellene ezt gondolni. Könnyű úgy az „óhazát” még inkább a gödörbe lökni, hogy ti nem Magyarországról kapjátok az alacsony fizetéseteket, nem Magyarországra fizetitek a hihetetlenül magas adót (2. legmagasabb Európában). Könnyű így, gyakorlatilag felelősségérzet és következmények nélkül dönteni, hiszen gyakorlatilag nem a saját sorsotokról döntötök. Milyen lenne, ha mi innen, Magyarországról Ceausescu-ra, vagy más, a romániai magyarokat elnyomó vezetőre tudnánk/tudtunk volna voksolni mondjuk Debrecenből levélben? Ti mit szólnátok? Nyilván semelyikőtök nem repesne az örömtől. Amennyiben segíteni akarjátok a magyarságot, akkor NEM SZAVAZTOK.

Négy éve is kevésen múlt a kétharmad, valószínűleg fontos része volt benne a ti szavazataitoknak is sajnos. Tegyetek érte, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő!

Köszönettel:

Egy kétségbeesett magyar állampolgár, aki szeretne egyszer majd hazatérni Magyarországra a családjához

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.