2018. március 5., hétfő

ÚJ ÉLET ÉSZAKON

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő / Zoltán
2018.03.05. 


Finnországról általában rengeteg szépet és jót lehet olvasni, nyilván nem minden alap nélkül. Ezzel együtt is a kezdetek ott sem sokkal könnyebbek, mint máshol, nem véletlenül írja a mai poszt szerzője, Zoltán, hogy az első három hónap élete talán leginkább sokkoló időszaka volt. (A képeket köszönöm.)

„Megérkezés, integráció indul

Három év északi tartózkodás után késznek érzem magam arra, hogy írjak finnországi életemről, annak minden furcsaságáról és ellentmondásosságáról. Korábbi ismereteim Finnországról a gimnáziumi tananyag alapján kimerültek a következő szavakban: Joulupukki, Korvatunturi, Rovaniemi.

A hatalmas erdőségek és a Mikulás országában aztán sikerült gimisként eljutnom édesapámmal és húgommal, amikor kinn élő barátainkat látogattuk meg. Nekem szerelem volt első látásra, belégzésre.

Akkoriban csak délen, illetve a nyugati partvidéken jártunk, de lenyűgözött a tömérdek erdő, a friss levegő, a méregzöld természet, a tavak és sziklák rengetege. Úgy éreztem, hogy az ég sokkal közelebb van, és a felhők könnyedén elérhetőek.

Bevallom irigység is volt bennem, látva a jól felszerelt iskolákat, a falusi iskola atlétikai centrumát, a természet közelségét, érezve a jó levegőt.

Nyaralás északon, télen


Később még néhányszor jártam délen és az ország középső részén, de csak 2014-ben jutottam el északabbi területre. Mindig is vágytam északra és Lappföldre eljutni, de nem gondoltam volna, hogy ez a vágy több, mint teljesül.

Aztán eljött 2014 karácsonya, és egy Ouluban lévő barátunk meghívására északra látogattunk barátokkal két hét karácsonyi szünetre. A karácsonyozás jól is sikerült, azonban az újév után kiderült, hogy az otthoni állásomat elvesztettem, és a pesti albérletem is felmondásra került.

Ez a két információ nem ért teljesen váratlanul, de a sokk mégis egy külföldi kiránduláson ért, és úgy éreztem kihúzták alólam a talajt, és valami új kezdődik. A megelőző években sokszor vágytam arra, hogy kipróbáljam a külföldi életet, és én belevágtam egy gyors lendülettel...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.