2018. március 26., hétfő

VÁLASZOM A BUDAPESTI BALOLDALNAK

MAGYAR NEMZET ONLINE
Szerző: RÓNA PÉTER
2018.03.25.


Az utóbbi néhány hétben – miután a DK és az MSZP tendenciózusan félreértelmezte az LMP ajánlatát – ismét a felszínre tört a budapesti baloldal hagyományos ellenérzése az LMP-vel szemben. Szerintük „2014-ben az LMP 11 mandátumot ajándékozott a Fidesznek olyan körzetekben, ahol egyébként a választók többsége már akkor is kormányváltást szeretett volna…” (Nyugatifény.hu)

Ugyanitt Magyar Bálint szerint: „Minden szöveg érdektelen. Ami számít, hogy Budapesten, ahol a Jobbik nélkül is meg lehet nyerni a körzetek többségét, ott megtörténnek-e a szükséges visszalépések… Ha ezért (a visszalépések elmaradásáért) elvész Budapest, az alól a bűn alól (sic) nincs felmentés.

Persze érthető, hogy a baloldal számára „ami számít”, csak az, hogy jelöltjei hány körzetben lesznek sikeresek. De rajtuk kívül kinek és minek lenne ez a kimenet fontos, és kinek lenne egyenesen káros?

Az LMP – egyetértve Heller Ágnessel és Márki-Zay Péterrel – az összes ellenzéki párt és civil szervezet összefogását kezdeményezte azért, hogy minden Fidesz–KDNP-jelölttel szemben egy ellenzéki jelölt maradjon. Mélyebb értelemben a kezdeményezés az általános konszenzus keresésének politikai kultúrájáról, annak kialakításáról szólt. Ez lett volna az Orbán-rezsim megbuktatásához leginkább vezető út; minden más konstrukció vagy jóval kockázatosabb, vagy eleve sikertelenségre van ítélve.

Az LMP elképzelését a Jobbik elutasította, mert nem kíván semmilyen formában sem együttműködni az MSZP-vel, illetve a DK-val, az MSZP és a DK pedig azért, mert nem kíván együttműködni a Jobbikkal. Magyar Bálint és társai (mint például Farkasházy Tivadar, Tóta vagy Bolgár György) szerint mindebből az a helyes következtetés, hogy a Fidesz hatalmon maradásáért az LMP lesz a felelős.

A sajátos érvelés – miszerint nem az a felelős, aki a leváltás legjobb módját elutasította, hanem az, aki azt kezdeményezte – következő csavarja pedig az, hogy az LMP (és persze a Momentum) lépjen vissza a baloldal, de ne a Jobbik javára, növelje az MSZP/DK esélyeit, csökkentse a rá leadott szavazatokat, és ne segítsen a Jobbikon...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.