2018. április 13., péntek

2018 ELSŐ NEGYEDÉVÉBEN IS SZÍJJ LÁSZLÓ NYERTE A NEMZETI TŐKÉSOSZTÁLY KÖZBESZERZÉSI VERSENYÉT

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: ERDÉLYI KATALIN
2018.04.12.


Mészáros Lőrinc második lett, és a felcsúti polgármester érdekeltségei által elnyert megbízások 99 százalékát az EU fizeti.

Idén is figyelemmel követjük a nyilvános közzétételekből, hogy mennyi és milyen közbeszerzést nyert tíz Fidesz-közeli vállalkozó, illetve vállalkozás, mert ezeknek a cégeknek a bevétele jelentős részben állami megrendelésekből származik. Itt az év első három hónapjának összegzése.

Ahogy tavaly, most is kigyűjtöttük a Közbeszerzési Értesítőből, hogy a leginkább kormányközelinek mondott tíz vállalkozó/vállalkozás mekkora értékű állami megbízást kapott 2018 első negyedévében. 2017-ben is az első negyedévvel kezdtük cikksorozatunkat, ezért most is egybevettük a januárt, februárt és márciust.

A 2017-es közbeszerzési verseny állását követő táblázatunk itt megtekinthető, a későbbiekben folyamatosan frissül.

Az összegekbe beleszámoltunk a 2018 előtt kötött szerződésekhez kapcsolódó idei áremelkedéseket is...

1, Szíjj László

A tiszakécskei vállalkozó legismertebb cége az “új Közgép”-ként emlegetett Duna Aszfalt Kft., amely évek óta sorra kapja az állami megbízásokat. Szíjj több vállalkozásban is Mészáros Lőrinc üzlettársa, és 2017-ben az ő érdekeltségei nyerték a legtöbb közbeszerzést.

2018 első három hónapjában a Duna Aszfalt önállóan, illetve a Hódút Kft.-vel konzorciumban összesen nettó 145,6 milliárd értékű tender győztese lett. A megbízások többsége a Magyar Közút Zrt.-től jött. Az állami vállalat tavaly 270 milliárd értékű keretszerződést kötött a 2017-2020 közötti útfelújításokra több céggel, és az egyik szerencsés a Duna Aszfalt Kft. lett.

A két legnagyobb értékű munkát viszont a NIF Zrt.-től nyerte a Duna Aszfalt: az M44-es gyorsforgalmi út Kondoros és Békéscsaba közötti szakaszát 41,4 milliárd forintért, az M30 autópálya Miskolc-Tornyosnémeti közötti szakaszának egyik részét pedig majdnem 64 milliárdért építi a cég – utóbbit a Hódút Kft.-vel közösen.

2, Mészáros Lőrinc

A felcsúti polgármester második lett nettó 139,9 milliárd forint értékű elnyert közbeszerzéssel. Ebből 87,4 milliárd két vasútépítési megbízás a NIF-től: 48,9 milliárdért a Százhalombatta-Ercsi közötti vonalszakasz, és 38,5 milliárdért az Ercsi-Puszaszabolcs közötti pálya korszerűsítése. A Mészáros és Mészáros Kft. a két munkát a Vasútépítők Kft.-vel közösen nyerte el. Ez utóbbi vállalkozás sokáig Szijjártó Péter külügyminiszter édesapjának tulajdonában volt, de évek óta a német Wiebe International Gmbh az egyedüli tulajdonosa a Wiebe Hungaria Vasútépítő Kft.-n keresztül.

Négy megbízást nyert el a Mészáros és Mészáros Kft. az EuroAszfalt Kft.-vel közösen az NFP-től a 420 milliárdos gigatender keretében, amelynek kivitelezőit 2016-ban hirdette ki a Nemzeti Fejlesztési Programiroda (Mészáros Lőrinc cége hatból három régióban dolgozhat).

A Mészáros-gyerekek tulajdonában lévő Fejér-B.Á.L Zrt. pedig a WHB-val és a ZÁÉV-val közösen az érdi önkományzattal kötött egy 14,8 milliárd forint értékű keretmegállapodást különböző építési munkákra.

A Mediaworks-nek is jutott közpénzes megbízás: az Újbuda című önkormányzati lapot 20,7 millió forintért nyomtatja ki.

3, Varga Károly

A szintén tiszakécskei vállalkozó 2015-ben kiszállt az addig Szíjj Lászlóval közös Duna Aszfaltból, Szíjj pedig az addig szintén közös Hódút Kft.-ből és Magyar Vakond Kft.-ből.

A két cég közül 2018-ban csak a Hódút kapott állami megbízásokat: ahogy fentebb írtuk, a legtöbbet a Duna Aszfalttal közösen a Magyar Közút Zrt.-től.

Emellett a Swietelsky Magyarország Kft.-vel, a Penta Általános Építőipari Kft.-vel, és a SADE-Magyarország Kft.-vel együtt a Hódút egy 10 milliárd forint értékű keretmegállapodást kötött a békéscsabai önkormányzattal.

4, ZÁÉV

A Peresztegi Imre tulajdonában lévő zaaegerszegi építőcég 17,4 milliárd forint értékű közbeszerzést nyert el 2018 első három hónapjában. Ennek nagy részét a fentebb említett, a WHB-val és a Fejér-B.Á.L. Zrt.-vel közös érdi keretmegállapodás teszi ki.

5, WHB

A Paár Attila tulajdonában lévő győri építővállalat 16,9 milliárd forint értékű tendert nyert el az idei első negyedévben. Ennek nagy része az érdi keretmegállapodás, és a Testnevelési Egyetem velencei továbbképző központjának építése 1,2 milliárd forintért, amit a Fejér-B.Á.L. Zrt.-vel közösen nyert el a WHB tulajdonában lévő Magyar Építő Zrt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése