2018. április 15., vasárnap

6 TANULSÁG A SZOMBAT ESTI TÜNTETÉSRŐL: LÉTREJÖTT A CENTRÁLIS ERŐTÉR ORBÁNNAL SZEMBEN

B1 BLOGCSALÁD
Szerző: Mr Flynn Rider
2018.04.15.


A 100 ezer résztvevős szombat esti kormányellenes tüntetés számos, érdekes jelenségre rámutatott, ezek közül válogattunk ki párat. 

1. A Fidesz megint csak a saját szavazóihoz beszélt és sorosozott

Azt a következtetést vonta le a párt központi bizottsága, hogy nem az ellene felvonulókat nem is tudja megszólítani, úgyhogy inkább háborús viszonyokat vizionáltak, hergeltek a párt propagandakiadványain keresztül, illetve utólag kiállították Rogán Antalt, aki szintén sorosozással múlatta az időt. Az üzenet az ellenzéki szavazóknak és általában az ellenzéknek az volt: háborúban állunk veletek és aki nincs velünk, az ellenünk van. (Ezt az üzenetet közvetíti a Fidesz évek óta, avgyis fenyegetőzik.) Az Origo például megint annyira lelkesen próbálta a propagandát tolni, hogy nem említette meg a 100 ezres tömeget, próbálta az egész tüntetés jelentőségét minimalizálni, de közben iszonyatos hangerővel uszított a tüntetők ellen, mintha óriási veszélyt jelentenének az országra.

2. Az ellenzéki szavazók már egy tömböt alkotnak, a pártok még nem

Sok elemző szerint az ellenzék bukott meg a választásokon, mert képtelenek voltak egységesen, egy programot felmutatva, egy víziót bemutatva hiteles jelölteket állítani. Az ellenzéki pártok képviselői is ott vonultak a tömegben, de pártzászlók nélkül és nem is szólaltak fel. Az ellenzéki pártok addig intrikáltak egymás ellen, amíg végül saját magukat verték meg. (Mint látható az LMP-ben és a Jobbikban, a párton belül is komoly harcok mentek, amik most kaptak csak nyilvánosságot.) Ehhez képes az ellenzéki szavazók a DK-soktól a jobbikosokig, a momentumosoktól az lmp-sekig együtt vonultak fel tegnap este, demonstrálva egységüket. Ezeket az embereket nem képviseli senki. Óriási az űr az ellenzéki oldalon.

3. Egy tüntetésnek önmagában nincs esélye a kormányt megbuktatni, vagy rendszert váltani

Érzik ezt a szervezők is, ezért jövő hét szombatra máris meghirdették a következő tüntetést. Csakhogy hosszú távon a tüntetések ki szoktak fulladni; az „Orbán, takarodj!” már zúgott évekkel ezelőtt is. Ezért az ellenzéki szavazók és pártok feladata lenne a társadalmi beágyazottság növelése, egy közös vízió kidolgozása, hiteles jelöltek kitermelése és az üzenetek eljuttatása a bizonytalanokhoz, illetve a Fidesz-szavazókhoz. Mindaz a feladat, amit a parlamentben nem lehet elvégezni és amit az utóbbi nyolc évben az ellenzék elszalasztott. Azt gondolták, hogy az égbekiáltó korrupciós ügyek felemlegetése és a gyalázatos visszalépegetős-üzengetős önlejáratás elég lesz a Fidesz legyőzéséhez. Így az ellenzéknek nincs több lehetősége, mint tényleg megszervezni, felépíteni saját magát. Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester azt üzente a tüntetőknek: építkezésre van szükség és ebben teljesen igaza van...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése