2018. április 18., szerda

913.662: A SZÁM, AMI TÖKÉLETESEN RÁVILÁGÍT A VÁLASZTÁSI RENDSZER IGAZSÁGTALANSÁGAIRA

MÉRCE
Szerző: DIÓSZEGI-HORVÁTH NÓRA
2018.04.18.



Most, hogy lezárultak végre a szavazatszámlálások, ideje egy kicsit elelmélkedni azon, hogy technikailag hogyan szerzett 133 mandátumot a Fidesz-KDNP.

Bár egyelőre több körzetben is folyik még vizsgálat a gyanús körülmények miatt, így nem kizárt, hogy egyes helyeken megismételhetik a választást (többek közt Szél Bernadett is kezdeményezett vizsgálatot), a Fidesz-KDNP győzelmét ez nem ingathatja meg.

A végeredmény alapján a pártlistás szavazások a Fidesz-KDNP a szavazatok 49,6 százalékát szerezte meg – és ezzel szerzett kétharmadot is, ami tökéletesen rámutat, hogy miért is igazságtalan a magyar választási rendszer.

Csak egy szó: győzteskompenzáció

Idén 69,73 százalékos volt a részvételi arány, végül 8.827.183 listás- és töredékszavazatot számoltak el.

Az új választójogi törvény vezette be a győzteskompenzációt, aminek lényege, hogy 2014 óta az egyéni választókerületben már nem csak azok a szavazatok számítanak töredékszavazatnak, amelyeket a mandátumot nem szerző jelöltekre adtak, hanem a mandátumot szerző jelölt szavazataiból a második legtöbb szavazatot elérő jelölt eggyel növelt szavazatainak kivonása után fennmaradó szavazatszám is számít.

Idén összesen 972,237 olyan töredékvoks volt, amely győztest erősített, ebből 913.662 a Fideszé lett, és a maradék 58.575-ön osztoztak az ellenzéki pártok (az MSZP-P, a DK, az LMP és a Jobbik).

És ha ehhez hozzátesszük még a külhoni szavazatokat, amelyek 96 százalékát idén is a Fidesz húzta be, összesen 1.129.782 pluszszavazatot jelentenek, ezek nélkül pedig 7 mandátummal kevesebbje lenne a kormánypártoknak – mutatott rá a Political Capital...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.