2018. április 10., kedd

A LEGSZEGÉNYEBB MAGYAROK KÖZÖTT TÖBB MINT 80 SZÁZALÉK A FIDESZRE SZAVAZOTT

G7 BLOG
Szerző: FABÓK BÁLINT
2018.04.09.


A tegnapi választás egyik érdekes jelensége volt, hogy a pártok szerint a falvakban minden eddiginél erősebb lett a Fidesz. Országos összesítésről egyelőre nem tudunk, de a legszegényebb településeken valóban hatalmas volt a Fidesz fölénye.

A GKI Gazdaságkutató által 2009 és 2016 közötti vásárlóerő alapján beazonosított tíz legszegényebb település mindegyikében óriási előnnyel nyert a Fidesz. A tíz faluból négyben a szavazatok legalább 90 százalékát szerezték meg. A lakosságszámmal súlyozva átlagosan 83 százalékot kapott a Fidesz ezeken a településeken.

A négyszáz fős borsodi Fájon, ahol az egy főre jutó vásárlóerő mintegy 360 ezer forint/év (tehát havi 30 ezer forint) 83 százalékos részvétel mellett a szavazatok 99 százalékát szerezte meg a Fidesz. A mintegy 180 lakosú, szintén borsodi Szakácsin pedig a lakosok 97 százaléka szavazott a Fideszre.

Az ország legszegényebb településén, az ugyanúgy borsodi Csenyétén jóval alacsonyabb volt a részvétel, mindössze 48 százalék, de a Fidesz itt is 79 százalékot szerzett. Második a Magyarországi Cigánypárt lett, a két legerősebb ellenzéki párt, a Jobbik és az MSZP-P mindössze egy-egy százalékot szerzett. Az egy főre jutó vásárlóerő Csenyétén 230 ezer forint/év volt, tehát havi 19 ezer forint...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.