2018. április 18., szerda

AMI A KAMPÁNYBÓL KIMARADT: KISZOLGÁLTATOTT DOLGOZÓK, SZÉTFORGÁCSOLT ÉRDEKVÉDELEM

HVG ONLINE
Szerző: SZLAVKOVITS RITA
2018.04.18.


Majd ezer szakszervezet működik az országban, ám a munkavállalók alig 10 százaléka szakszervezeti tag, még ennél is kevesebb a versenyszférában, ahol pedig jóval nagyobb a kiszolgáltatottság. Az utóbbi két év béremelései például sok helyen elolvadtak, ezzel sem a kormány, sem az érdekvédők nem kezdenek semmit.

„Nálunk a mostani emelések után szinte egyetlen fillérrel nem lett több a fizetés, minden korábbi juttatást beépítettek a bérbe”

– magyarázza Kiss Anett, egy hódmezővásárhelyi külföldi vállalkozás szakszervezetének vezetője. Az érdekvédő egy utcafórumon szólalt fel még a választási kampány finisében, ott próbálta megtudni Lázár Jánostól, hogy tervez-e a kormány bármit is a Munka Törvénykönyvével, amely most szerinte teljesen kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat.

A miniszter akkor azt mondta, hogy aki multinál sztrájkolgat, az megnézheti magát, mert a cég akár ki is vonulhat az országból, a kormánynak pedig a munkaadók érdekeit is szem előtt kell tartania (tavaly szeptemberben viszont Lázár támogatta a tescós dolgozók sztrájkját). Kiss Anett azon is meglepődött, hogy a kampányban egyetlen ellenzéki párttól sem hallotta, a melósok helyzetén javítanának.

A szakszervezetis munkahelyén most kezdték a bértárgyalásokat, 11 százalékos emelést szeretnének. Ennél kicsit többet, 12 százalékot szerettek volna elérni a szintén Hódmezővásárhelyen működő Villeroy&Bosch-nál is, itt még éppen a választások előtti héten 54 órás sztrájkot 
is szerveztek. Úgy tudjuk azonban, miután a sztrájk véget ért, az országos ágazati szakszervezet aláírta a tulajdonossal a megállapodást, amelyet a hódmezővásárhelyi sztrájkolók nem értenek. Most azt tervezik, hogy felveszik a kapcsolatot a német tulajdonossal és a német szakszervezetekkel. Ez utóbbiakkal azért, hogy az ottani anyavállalatnál érjék el az itteni dolgozók béremelésének támogatását...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.