2018. április 17., kedd

AZ ELFOJTÓSDI RONGÁLJA A LELKET - BESZÉLGETÉS ZOLTÁN GÁBOR ÍRÓVAL

ÉLET ÉS IRODALOM / INTERJÚ
Szerző: GROZDITS KÁROLY
2018.04.13.


Egy fontos és tanulságos esete a létezésnek, nem több és nem kevesebb. Olyasmik, amiket az Orgiában leírtam, most, amíg beszélgetünk, is történnek a világban. Erre általánosságban hajlamos az ember – állítja Zoltán Gábor a nyilasok XII. kerületi véres ténykedéséről. Erről szól a 2016-ban megjelent Orgia, új esszéregénye, a most megjelenő Szomszédpedig a történet hátterével, előzményeivel és következményeivel foglalkozik.

– „Hajtsunk fejet az áldozatok emléke előtt. A múltat be kell vallani” – hallhattuk a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján megrendezett megemlékezés reklámjában. És egyetértek vele, ha nem egyoldalú, ha nem „bevallatás”...

– Szinte mindenről úgy beszélünk, hogy van a „baloldal” meg a „jobboldal”... A jobboldalinak, állítólag, fájnak a kommunizmus áldozatai, és büszke a pozsonyi csatára, a baloldalinak meg állítólag a holokauszt fáj, és nem büszke a pozsonyi csatára. Szerintem pedig ez, így, értelmetlen. Olyan csapda, amit szándékosan állítanak. A vitatkozók pedig nemegyszer készségesen belemásznak ebbe a csapdába. Miközben mára értelmét vesztette a bal- és jobboldali felosztás.

Örökre?

– Azt nem tudom, hogy örökre-e, de az biztos, hogy most értelmetlen, így aztán sietve le is kell szögeznem, hogy nem vélem magamat a baloldalhoz tartózónak. Se. Ami nemcsak a néhány évtizeddel ezelőtti dolgokra vonatkozik. A mai nyugat-európai baloldal olykor rettenetes dolgokat mond és cselekszik. Ha Németországban élnék, nem szavaznék ottani baloldali pártra. Angliában meg végképp nem.

Mostanában a nyilasokkal, a ’44–45‑ös tetteikkel foglalkozom, és úgy látom, hogy baloldaliként nem nagyon lehet hitelesen beszélni a szovjet bevonulásról, az azutáni évekről. És ha valami véletlen folytán nem a Szovjetunió nyomult volna be Magyarországra, hanem a nyugati szövetségesek, akkor nagyjából ugyanaz történhetett volna, mint a későbbi NSZK területén – jobban, alaposabban fel lehetett volna dolgozni a ’44-es történéseket. A ’45 utáni baloldal szörnyű hibákat követett el, és ezt nemcsak arra értem, amit cselekedtek, hanem arra is, ahogyan beszéltek meg amit elhallgattak, és amit nem tettek meg.

Ezen logika alapján aki nem akarja a ’45 utáni baloldal hagyományát folytatni, az kénytelen belenézni a ’45 előtti történetekbe. „A múltat be kell vallani.”

– Sokszor azt sem tudjuk, hogy mit kellene bevallani! Először meg kell keresni a történeteket. Azt hiszem, tipikus, hogy belesétálunk olyan beszédhelyzetekbe, ahol nincs keresnivalónk, és olyasmi ellen hadakozunk, ami ellen nem kellene. Az esetek megismerése, feldolgozása és indulatok nélküli közzététele lenne fontos. Ha valaki a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapján kezdi sulykolni a múltbevallás fontosságát, az úgy hangzik, mintha közben mutogatna: „nektek, piszkos balosok, nektek kell bevallanotok!”

De erre még van is szándék...

– Persze. Tessék olvasni! Tessék elolvasni Nádas Péter könyvét, a Világló részleteket. Nála szebben és hitelesebben nehéz lenne elmondani, hogy a szülők miként vettek részt a kékcédulás választásban... És tudnám sorolni, hogy hányféle törekvés van a kommunista múlt bevallására. A Szomszédban írok is róla, milyen döbbenetes a listája azoknak, akik a Tanácsköztársaság alatt, hogy úgy mondjam, kompromittálódtak... Elég komoly társaság: Babits Mihály, Berény Róbert, Márffy Ödön
...

ITT OLVASHATÓ

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése