2018. április 28., szombat

AZ ELLENZÉK ELLENZÉKE

FARKASVONÍTÁS BLOG
Szerző: Tarski
2018.04.28.


Ha csupán két politikai szereplőről gondolkodhatnánk, akkor az "ellenzék ellenzéke" fogalma alatt a Fideszt kellene értenünk. Ám a valóságban ritkán fordulhat az elő, hogy két szereplő létezik a politikai erőtérben, ezért az "ellenzék ellenzéke" fogalma alatt érthetünk ellenzéki erőket is. Ez pedig manapság egyre inkább valóságos erővé válhat, hiszen sokaknak elege lett abból, hogy a gyenge ellenzék miatt a Fidesz sorra nyeri a választásokat, mellé még újból kétharmaddal. Így egészen természetesnek tekinthető az, hogy magán az ellenzéken belül is kialakulhatott egy olyan csoport, amelyik a létező ellenzéki pártokon túllépve akar egy új ellenzéki csoportosulást létrehozni, amelyik aztán idővel párttá alakulva talán nagyobb sikerrel veheti fel a harcot a mai hatalommal szemben. Ennek a kívánalomnak adott hangot Márki-Zay Péter, az újonnan megválasztott vásárhelyi polgármester is az elmúlt hét szombati fővárosi tüntetésen.

A mintegy 23 percig tartó beszéde tartalmi szempontból nem lépett túl a mostanában szokásos ellenzéki beszédek alacsony színvonalán. Lényegében megismételte azokat a szónoki paneleket, amit mások is szoktak mondani: a választást csalással nyerte meg a Fidesz, ezért új választást kell kiírni, illiberális demokrácia van, ahol nincs demokrácia, a jogállamiság nem érvényesül, ha összefogunk, akkor leválthatjuk a kormányt, stb. stb. mind-mind olyan szöveg, ami már a könyökünkön jön ki. Az egész beszédnek talán csak egyetlen maradandó megállapítása lehet, mégpedig az, hogy nem lehet olyan ellenzékre bízni hazánk jövőjét, amelyik még önmagával sem képes megegyezni. Ez tényleg telitalálat volt, hiszen a balliberális ellenzék most 2018-ban szinte ugyanúgy cselekedett, mint a 2014-es választás alkalmával. Ahelyett, hogy a választási kampánnyal törődtek volna, még az utolsó nap során is azon töprengtek, hogy kinek, kiknek kellene visszalépni az egyes választási körzetekben, hogy maximalizálni tudják a mandátumukat. Arra azért kíváncsi lettem volna, ha egy jóságos tündér megsúgja nekik a végeredményt, tehát azt, hogy a Fidesz megint kétharmaddal fog így is nyerni, nos, akkor mit tettek volna. Tovább folytatták volna-e a sok felesleges huzavonát, a marakodást a semmiért, vagy pedig minden párt a saját érdekeit szem előtt tartva ezerrel kampányol a sikerük érdekében. Azt gondolom, hogy jobban tették volna, ha ez utóbbit cselekszik, mert a végeredmény ismeretében abszolút mindegy volt a Fidesznek, hogy a második helyen kit győz le, a DK, vagy az LMP jelöltjét. De ez utóbbi két pártnak is teljesen mindegy volt az, hogy éppen Kis Miska, vagy Nagy Jóska Fideszes jelölt győzte le, mert számukra is az volt a fontos, hogy ki lesz az első ebben a versenyben.

Ha pedig a jövőt nézzük, akkor a mostani ellenzék, amennyiben nem fognak valami gyökeresen újat kitalálni, akkor 2022-ben is, sőt, 2026-ban is ugyanezt a játékot fogja lejátszani, mert nem képes egyébre. A dolog ugyanis nem azon áll, vagy bukik, hogy lesz-e teljes összefogás az összes ellenzéki párt részvételével, mert ez korábban sem valósult meg, és naivitás azt képzelni, hogy a következő választásokon ez megvalósulhat. Amint azt oly sokan és sokszor elmondták, a döntő probléma a politikai szereplőkkel van, tehát azzal, hogy a balliberális pártok vezetőit ismét leváltották a választók. A különösen nagy baj immár az, hogy most harmadjára teszik ezt, amiből egyetlen balliberális pártvezető sem tanult. Sokkal kényelmesebb azt mondani, hogy a Fidesz csalt, minthogy bevallani azt, hogy nincs rájuk szüksége a népnek. Pedig a kibontakozás éppen ott kezdődhetne, hogy ezt belássák az illetékes pártok vezetői. De ha ezt megtennék, akkor jön ám az igazán fogas kérdés: hogyan tovább? Merthogy ma még léteznek azok a pártok, amelyek vezetői igazán felelősek a Fidesz harmadszori és feltehetően felelősek lesznek a további győzelméért, de legitim mandátumuk van a parlamenti politizálásra. Ezt nem lehet felülírni, hiszen ez is a választók döntése volt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.