2018. április 15., vasárnap

AZ ÚJ VÖRÖS SEGÉLY

SZTÁRKLIKK
Szerző: LENDVAI ILDIKÓ
2018.04.15.


Három dolgunk biztosan van, keseregve is. Nemcsak a sokat szidott pártoknak, hanem mindnyájunknak, akik akár egy fb-csoportban vagy baráti társaságban "közéletet élünk".

1. Az első az érzelmi közösség fenntartása. Noha értem, mégis fáj, hogy az arra hivatottak mintha magukra hagynák a fájdalomban, a csalódásban, az értetlen döbbenetben a demokratikus szavazókat.

Értem (én is voltam ilyen szerepben), hogy a hivatásos politikusokat más foglalja el: az LMP (mellesleg a Jobbik is) talán a szakadás szélén, a pártok nagy részében a vezető, vezetők lemondtak. De ez nem mentség arra, ha a választóink úgy érzik: csak nekik szakad meg a szívük, csak ők dühöngenek, estek kétségbe, ott fent meg nem.

Tudom, hogy nem így van, de sokaknak így látszik. Emberi szó kell, annak éreztetése, hogy közös a veszteség és a fájdalom, és közösen fogunk továbblépni is. Chikán Attilának a feketelista aljassága miatt félig kibuggyanó könnye a tévében többet jelentett, mint sok politikai nyilatkozat.

2. Mélyebben kell végiggondolnunk, miben különbözik annyira a falu és a kisváros a nagyvárostól. Persze, az információk eljutásában, ezért a migráncsozás (a hvg nyelvújításával a "stopkodálás") hatásfokában is. De a "migráns" csak alkalmas hívószó másfajta félelmek, bizonytalanságok, ijedelmek előhívására. Épp úgy, ahogy a gyerekmesékben a "boszorkány", a "gonosz manó" a gyerek meg nem fogalmazott félelmeit testesíti meg.

A kisebb településeken annak a nagyon kicsi biztonságnak az elvesztésétől tartanak, ami a gazdasági válsághoz képest úgy-ahogy megvan, ha nem is mindenkinek. Az éhbérrel díjazott közmunka, a minimálbéres állás a bölcsődében, a hivatalban, a gyerek iskolai ebédje, az Erzsébet-utalvány, a pici nyugdíjemelés. Ezt mind az állami vagy a helyi hatalom adja, és ki tudja, mi lesz, ha ez változik?

A régi hatalom lop is, basáskodik is, de legalább megvan, már ismerjük. Az újtól, a szokatlantól, az idegentől (ahogy a migránstól) félni kell. Hátha még rosszabb lesz..

3. Fel kell készülni és fel kell készíteni arra a még keményebb világra, ami jön. Személyes szekatúrákra, civilek üldözésére, további médiafoglalásra, a bírói függetlenség elleni támadásra, a budapesti és talán egyéb önkormányzati választások korlátozására.

Kerületek helyett elöljáróságok? A közvetlen főpolgármesterválasztás megszüntetése? Még ők sem tudják, de minden lehet. Készülni kell a civileket és az önkormányzatiságot védő mozgalmakkal, ha úgy tetszik, új Vörös (vagy rózsaszín, vagy zöld) Segéllyel.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése