2018. április 15., vasárnap

CÉGVAGYONBÓL NEM FOG MEGTÉRÜLNI A KAMUPÁRTOKNAK ADOTT KAMPÁNYTÁMOGATÁS

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: Átlátszó / OROSZI BABETT
2018.04.13.



Kamupártok összességében milliárdos összegben kaptak támogatást a költségvetésből azzal a megkötéssel, hogy ha nem érik el a választáson az 1 százalékot, akkor a párt vezetőinek a magánvagyonukból kell visszafizetniük a pénzt. Az Átlátszó 6 pártelnök érdekeltségeit vizsgálta meg: közös bennük, hogy a nevükön egyetlen cég sincs, nekik tehát ebből a forrásból biztosan nem lesznek százmillióik. Az állam esetükben csak abban reménykedhet, hogy van valamilyen lefoglalható vagyonuk, vagy munkavállalóként keresnek annyit, amelyből vissza tudják fizetni a százmilliós nagyságrendű támogatást. Ez viszont nem tűnik reálisnak.

Azt már mindenki tudja, hogy a kamupártok nagyon sokba kerültek a magyar adófizetőknek. A végösszeg mintegy 3 milliárd forint, ennyi pénzt kaptak azok a formációk és egyéni jelöltjeik, amelyek érdemi tevékenységet a kampány alatt – néhány Facebook-poszt megosztását leszámítva – egyáltalán nem folytattak.

Ezekről a pártokról már a kampány kezdetekor megírtuk, hogy valami nagyon nem stimmel velük, több cikkben foglalkoztunk például azzal, hogy igen sok formáció az ajánlások “összegyűjtésekor” visszaélt a választók személyes adataival...


Kapcsolódó cikkeink

Új rekord: Judit adataival 15 kampupárt, és egy független jelölt is visszaélt

Itt a lista – olvasóink szerint ezek a kamupártok csaltak az aláírásaikkal

Az Összefogás Párt jelöltje bukott le ajánlóív-másolással Kecskeméten

A számok nem azt mutatják, hogy a Fidesz mozgatná a kamupártokat, még ha profitál is belőlük

Több olvasónk adataival visszaéltek a kamupártok a választási aláírásgyűjtés során

Segíts lebuktatni a kamupártokat!

Ezzel a jelöltállítási rendszerrel nem szabad nekimenni még egy választásnak

Zuglóban az “álbalos” Lévai Katalin és a fideszes jelölt ajánlásai még sorrendre is megegyeznek

Kamupártok tánca: mostani állás szerint 8,7 milliárd forint is kimehet a pártok kampánytámogatására

Ezt kell tenned, ha visszaéltek az adataiddal a pártok gyűjtőívein

Ettől függetlenül rengeteg pénzt kaptak, amelyet most elméletileg vissza kellene fizetniük, hiszen a választásokon nem érték el az 1 százalékot. Azért írom, hogy elméletileg, mert valójában nem sok esély van arra, hogy ez a pénz valaha is visszakerül...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.