2018. április 3., kedd

ELNÖKI MEGHALLGATÁS OROSZ-AMERIKÁBAN?

ÉLET ÉS IRODALOM BLOG
Szerző: VÁGVÖLGYI B. ANDRÁS
2018.03.29.


Robert Mueller különleges ügyész, a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló bizottság elnöke sokak szerint már összeállította jelentését, néhány kérdés tisztázására vár csak a vádemelésig. Trump nyilvánosan egyetértett azzal, hogy megjelenjen a meghallgatáson, és eskü alatt vallomást tegyen – amit azóta bőszen halogat. Volt kampánymenedzsere, Paul Manafort viszont bírói források szerint akár életfogytiglanra is számíthat pénzmosás, banki csalás és az állam elleni összeesküvés miatt. A vélekedést hitelesíti, hogy cégtársa és volt üzletbarátja, Rick Gates számos más szereplőhöz hasonlóan vádalkut kötött.

Nem Muelleré az egyetlen „oroszbefolyás-ügyi” vizsgálat, a Szenátus és a Képviselőház hírszerzési bizottságai (valamint a Szenátus igazságügyi bizottsága) is foglalkoznak az üggyel, erősítvén a választott képviselők útján gyakorolt demokratikus állampolgári részvételt, ugyanakkor jelentősen fokozva a zűrzavar amúgy sem elhanyagolható lehetőségét. Feburár13-án a kongresszusi bizottság meghallgatta az amerikai titkosszolgálatok vezetőit. A meghallgatás nyílt részén szó esett arról is, hogy az oroszok a 2018. novemberi amerikai időközi (midterm) választásokon vajon próbálkoznak‑e beavatkozással, amire a titkosszolgálati vezetők egyértelmű igennel válaszoltak. Mueller, hogy visszaszerezze a kezdeményezést, tizenhárom orosz magánszemély ellen emelt vádat az Egyesült Államokkal szembeni szervezkedés és csalás miatt. Közülük a nagykutya az 56 éves milliárdos Jevgenyij Prigozsin, akit az orosz trollgyár főnökének tartanak, a Concord cégcsoport tulajdonosa, mely Mueller vizsgálata szerint a választási tárgyidőszakban havi 1,25 millió dollár pluszt fizetett ki bérekre.

A vádemeléssel kapcsolatban Prigozsin a RIA Novosztyi hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy „az amerikaiak befolyásolható emberek, azt látják, amit látni akarnak. Nagyra tartom őket. Ha a sátánt akarják látni, hát nézzék.” Az orosz külügyminisztérium szóvivője, Marija Zaharova abszurdnak nevezte a vádemeléseket: „Tizenhárom ember a milliárdos költségvetésű ügynökségek és szolgálatok ellen? Ugyan.” Putyin szóvivője, Dmitrij Peszkov arról panaszkodott, hogy részleteiben nem ismerhették meg a vádemeléseket, míg az orosz elnök maga azt mondta, semmi szín alatt nem adják ki megvádolt állampolgáraikat. Rod Rosenstein amerikai igazságügyminiszter-helyettes viszont úgy nyilatkozott, „ez a vádemelés emlékeztetőül szolgál, hogy az emberek nem mindig azok, akiknek feltüntetik magukat a neten”, hogy ezek az oroszok „viszályt szítottak Amerikában, és a demokráciába vetett hitet próbálták aláásni. Nem engedhetjük, hogy ez sikerüljön.”

Az alumíniumnábobból a Kreml vezéroligarchájává avanzsált Oleg Gyeripaszka – akinek egy ciprusi cégén keresztül a Strabagban is jelentős tulajdonrésze van – ezenközben az amerikai jelenkortörténet része lett. Alekszej Navalnijnak, a március 18-i orosz elnökválasztáson való indulástól hatalmi manipulációval eltiltott politikusnak a moszkvai irodájában megjelent egy Kreml-közeli kurvakommandó zavarkeltés és balhézás céljával. Navalnij csapata oknyomozó videón utánament egyiküknek, hat és fél millió nézője volt a YouTube-on, Putyin elnök olyan morózus lett miatta, hogy a You­Tube és az Instagram oroszországi betiltását fontolgatta, noha lövethetett is volna. A „Nasztyja Ribka” művésznéven futó belorusz Anasztaszja Vasukevics volt az az escort girl, kinek tavaly még könyve is jelent meg, a hírek szerint Pietro Aretino A hetérák tudománya című XVI. századi alapművének modorában, talán egy kicsit kevésbé jól megírva – valójában egy How to... típusú könyv oligarchaelcsábítási technikákról. Ő egyébként a moszkvai amerikai követség előtt tartott tüntetésen a #metoo-kampány kapcsán „meghurcolt” Harvey Weinstein producer és szexuális ragadozó védelmében is szerepelt; alulöltözötten, mint egy ukrán Femen-aktivista, csak épp a másik oldalon...

E szexmunkás Instagramján tehát Navalnij brigádja egy jachtkirándulás mozgóképeit találta, épp egy norvég kikötőben állomásoznak a 2016-os hűs nyárban, ahol a luxuskéjnők és Gyeripaszka mellett felvillanni látszik egy olyan arc, akit nem kell bemutatni az orosz politikai életet jól ismerőknek. Ő Szergej Eduardovics Prihogyko miniszterelnök-helyettes, az orosz külpolitika kormányon belüli felügyelője, Lavrov külügyminiszter közvetlen főnöke. Gyeripaszka és Prihogyko a vidáman videózó prostituáltak jelenlétében az orosz–amerikai viszonyok gyalázatos állapotán morfondírozik az acélkék norvég ég alatt, és ezt az európai és eurázsiai ügyekben akkor felelős Victoria Nuland külügyi államtitkár számlájára írják. (Hazai érdekesség, hogy annak idején Nuland államtitkár az Orbán-kormánytól sem nyert hangszórót.) Amiből ugye nem nehéz arra következtetni, hogy a Trump-kampányfőnök Manaforttal hivatalból is kapcsolatban álló Prihogykón keresztül merre is vezethetett a befolyás és a pénz útja. Ennyit a fjordokról...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.