2018. április 15., vasárnap

GYŰLÖLETLEGITIMÁCIÓ

ÉLET ÉS IRODALOM / PUBLICISZTIKA
Szerző: JÁNOSSY ANDRÁS
2018.04.13.


Az ellenzéki pártok elvégezték azt, amit Orbán elvárt tőlük: megkímélték attól, hogy tömeges méretekben jogsértő hatósági intézkedéseket és fizikai erőszakot kelljen alkalmaznia a hatalmának megőrzésére – azaz pontosan azt tették, amire régóta láthatóan készültek, és amiről én is írtam az április 6-án megjelent cikkemben (Állj ellen, szervezkedj!, ÉS, 2018/14., ápr. 6.). Illegitim rendszerének ily módon történt legalizálása Orbán számára külpolitikai előnyökkel jár, valamint biztosítja azt, hogy egy ideig még töretlenül folyhat tovább a nyugat-uniós államok pénze a funkcionáriusainak és kegyeltjeinek számlájára. Ami nem volt előrelátható, az az, hogy az ellenzéknek ezt ilyen erős kormány-/rendszerváltó hangulat ellenében kell megtennie, miközben folyamatosan arcvesztéssel fenyegeti az a széles körű szakértői civil összefogás, amely választókerületenként kiszámolta, hol milyen ellenzéki jelölt javára lenne érdemes a többinek visszalépni.

Jóllehet az a forgatókönyv, amelyről az ellenzéki pártok folyamatosan beszéltek a kormánnyal elégedetleneknek – miszerint a választások eredményeképp békés úton átvehetik a hatalmat Orbántól, és a jogállami működés helyreállítása mellett jól számon kérik rajta a visszaéléseit –, soha nem létezett, mégis nehezítette a dolgot, hogy az ellenzéki pártok nem is törekedtek ilyesmire, hanem csak a hitelességi szépségversenyben igyekeztek egymás rovására jó helyezést elérni a választóik előtt. Ebben elért eredményeik értékelése a politológusok dolga – a tanulságok levonása pedig a pártvezéreké –; nekünk, választóknak viszont fontosabb azt megbeszélnünk egymással, miként lehetséges az, hogy ilyen magatartású pártjaink vannak ellenzékben, illetve kormányon. Valamint azt, hogy miként éljük túl, ami előttünk áll.

Szögezzük le: ha valaki azt hiszi, hogy a választási eredmények nyomán Orbán letér az erdog˘ani útról, akkor ámítja magát. Ezt Orbán az eddig elkövetett közjogi és büntetőjogi visszaélései miatt nem teheti meg (erről írtam előző cikkemben), de nem is akarja megtenni, hiszen – mint sokan kifejtették már előttem – olyan rendszert vezetett be, amelyet valószínűleg nem lehetséges konszolidált állapotúvá átalakítani, akár maffiaállamnak hívjuk (Magyar Bálint), akár fasisztoid mutációnak (Ungváry Rudolf). Magyarul: az ország tovább fog haladni lefelé a 2010-es orbáni „fülkeforradalom” következtében megnyílt szakadékban. Azok az ütlegek, amiket Szanyi Miklós, a Jobbik plakátjait védelmező aktivista kapott, nemcsak az egykori nemzeti radikális (de mára „a Fidesszel helyet cserélt” – © Vona Gábor) párt hívei­nek elbátortalanítására lettek kiosztva, hanem avégett, hogy minden ellenzéki párt követője, minden Orbán-kritikus véleményközösség tagja időben megértse, mi vár rá ezen az úton, és ahhoz tartsa magát, ha nem akar részesülni a beígért „erkölcsi, politikai és jogi elégtétel”-ből.

Nemcsak az eljövendő hasonló ütlegekre tekintettel, hanem önmagában is megdöbbentő, hogy mennyire nem okozott konsternációt a plakátvédő fogainak kiverése, illetve a Heves megyei Poroszlón egy ugyancsak jobbikos önkormányzati képviselőnőt ért inzultus. A Jobbik vezetőinek reakcióját is keveslem, de még inkább hiányolom a többi ellenzéki párt egyértelmű és határozott tiltakozását. Igaz, ennek (fájdalmas az összehasonlítás) még inkább helye lett volna akkor, amikor az ÁSZ 663 millió forintos megkülönböztetett büntetést mért ki a Jobbikra. A minimálisan elvárható demokratikus reakció az lett volna, ha valamennyi többi ellenzéki párt bejelenti, hogy felfüggeszti a választásokban való részvételi szándékát mindaddig, amíg az ÁSZ nem törli a Jobbikra kivetett diszkriminatív szankciót, avagy nem bírságolja meg a Fideszt is az ugyanolyan kampánytámogatási kihágásért, annak mértékével arányosan. Nem az ellenzéki pártok, és nem a magyar közvélemény érte el, hogy a bírság behajtását a választások utánra halasztották, hanem az ideiglenesen Magyarországra irányuló nemzetközi figyelem, amely számon tartja a választások tisztaságát érintő ügyeket.

A fenti két esemény a kelleténél is jobban dokumentálja, mennyire hiányzik a demokratikus értékek tisztelete ellenzéki pártjainkból. Az egymással való politikai verseny nem menti ezt – ha a verseny mentségnek tekinthető a sportszerűség kívánalmai alól, akkor Orbán zsebpártja számára is mentség.

De ha csak az efféle keménykezűségekben legitimálnák az ellenzéki pártok a Fidesz magatartását, nem kezdtem volna hozzá ehhez a cikkhez.

Amiatt írok, mert az önmagukat „demokratikus”-ként, illetve „néppárti”-ként meghatározó ellenzéki pártok (egyetlen, alig mérhető kispárt kivételével) egyaránt elfogadják, hogy az Orbán-párt gyűlölködéssel, nevezetesen a migránsgyűlölettel igazolja politikáját a támogatói előtt...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése