2018. április 4., szerda

HATÁRÁTKELÉS ODA-VISSZA

HATÁRÁTKELŐ BLOG
Szerző: Határátkelő
2018.04.04.


Egy ideje egyre erősebben foglalkoztat egy olyan téma, amit ma szeretnék felvetni nektek, és amiről szerintem elég kevés szó esik a külföldre költözés kapcsán. Ez pedig nem más, mint a többszöri oda-vissza költözés. Úgy vettem észre ugyanis, hogy amikor határátkelésről van szó, azt hajlamosak vagyunk (szerintem nagyban leegyszerűsítve) végletes döntésként kezelni: vagy kiköltözik az ember, vagy onnan haza. Pedig szerintem rengetegen vannak, akik hosszabb-rövidebb külföldön töltött időszakot követően (és itt most nem az ingázásra gondolok) hazatérnek, majd ismét belevágnak. Kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok.

Persze ebben az esetben is ott tornyosul az állandó probléma, azaz a konkrét adatok hiánya. Hiszen alaphelyzetben azt sem tudjuk pontosan, hányan lesznek határátkelők, ehhez képest csak nagyon elnagyolt tippelések vannak arról, hogy hányan költöznek vissza Magyarországra közülük, és ehhez képest még csak ötletelés szintjén sem nagyon merül fel, hogy mennyien lehetnek azok, akik utána ismét belevágnak a külföldi életbe.

Mindez annak kapcsán merült most fel bennem, hogy a minap belefutottam két cikkbe, melyek többé-kevésbé ezzel a témával foglalkoztak (vagy legalábbis érintették azt), mindjárt rátérek ezekre is.

Előtte azonban az érdekelne, hogy ti hogyan látjátok: vajon magyar sajátosság, hogy hajlamosak vagyunk végletekben gondolkodni (tehát aki elment, az elment, aki pedig visszatért, az nem vág neki ismét) vagy egyszerűen még mindig csak tanuljuk a határátkelést?

A határátkelés első fázisa az volt, amikor a korábbi évtizedekhez képest sokan elmentek külföldre élni és dolgozni, aztán egy idő után beindult a visszavándorlás (még ha erről viszonylag kevesebb szó esik is), és nyilván akadnak sokan, akik mégsem találták meg a számításukat Magyarországon és úgy döntöttek, hogy a korábbinál jóval több tapasztalattal felvértezve ismét nekivágnak.

Én azt gondolom, hogy (különösen az Európai Unió nyújtotta lehetőségeket kihasználva) lehet, mi még mindig csak tanulgatjuk a többszöri külföldre költözés műfaját, de a szabad mozgás annyira leegyszerűsítette a folyamatot, hogy voltaképpen semmi meglepő nincsen abban, ha valaki eltölt pár évet mondjuk Ausztriában, aztán visszaköltözik Magyarországra, hogy bizonyos idő elteltével (mondjuk egy jó álláslehetőség miatt) ismét nekivágjon és teszem azt Németországba költözzön...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.