2018. április 24., kedd

INDUL AZ ELIOS-ALKU BRÜSSZELBEN

NÉPSZAVA ONLINE
Szerző: SARKADI NAGY MÁRTON
2018.04.24.


Elkezdődött az Európai Bizottság és a magyar kormány között az a tárgyalás, amelynek végén kiderül, mennyi pénzt veszít az ország a kormányfő vejének volt érdekeltsége miatt.

Az Európai Bizottság megkezdte az egyeztetést a magyar hatóságokkal az Elios Innovatív Zrt. közbeszerzései körül súlyos szabálytalanságokat feltáró OLAF-jelentésről – értesült a Népszava. “Megkaptuk az EU Csalás Elleni Hivatalának a jelentését. Kapcsolatban állunk a magyar hatóságokkal, hogy egyeztessünk a jelentés megállapításairól” – mondták lapunknak névtelenséget kérő EU források.

Az Európai Bizottság az év elején kapta meg az OLAF jelentését. A hivatal ellenőrei súlyos szabálytalanságokat tártak fel az Elios Zrt. 2009-2014 között uniós forrásokból kiírt és megvalósított 35 közvilágítási projektjének ellenőrzése során. 17 pályázat esetében úgy találták, hogy szervezett csalást követtek el a résztvevők.

A brüsszeli testület regionális politikáért felelős főigazgatóságának munkatársai az elmúlt hónapokban behatóan elemezték az OLAF megállapításait. A bizottsági szolgálatok ezután felvették a kapcsolatot a magyar kormány illetékeseivel. A megkezdődött egyeztetések elsősorban arról szólnak, Magyarországnak mekkora pénzbüntetést ("pénzügyi korrekciót") kell fizetnie. Az OLAF a teljes támogatási összeg, azaz 13 milliárd forint (43,7 milliárd euró) megvonását javasolja. Az Európai Bizottság csak akkor szokott 100 százalékos pénzügyi korrekciót érvényesíteni, ha a projekt megvalósítása során bizonyíthatóan csalás történt. Az egyéb szabálytalanságok kisebb büntetéssel járnak. Az egyeztetés hosszú hónapokig fog tarthat. (Halmai Katalin, Brüsszel)...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.