2018. április 14., szombat

MAJD ESTE KIDERÜL!

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.04.14.


Este tüntetés lesz. Fiatalok szervezik, és ez talán ad némi reményt arra, hogy szakítanak a hazai hagyományokkal. Azzal, hogy csak a két véglet létezhet. Az ultrák köztérre hugyozós kultúrája, és a csendes hazakullogás behódolása. Ki fog derülni. Orbánék már előre meghekkelték a kommunikációt. A saját szempontjukból igazuk van.

A realitások szempontjából nincs. De eddig bejött. Emlékezhetünk arra, hogy a tanártüntetések előtt kihirdették: a tanárok balhét akarnak. Aztán akadt egy celeb, aki csendet vezényelt, majd mindenkit hazaküldött azzal, hogy: mutassuk meg, nem akarunk balhét. Amit akkor sem igazán értettem. Nem azért, mert égő városra vágyom. De az látszott, hogy a hazakullogás a fásultságot, a beletörődést növeli csak. A tanártüntetések kiüresedése, senkit meg nem szólító volta, a belső támogatás erodálódása alérte azt, mait az Orbán-csapat akart. Demonstrálta az ál-demokrácia tényét és nem vezetett sehova.

Szokták volt emlegetni a net-tüntetést. Azt, ahol a szervezőnek szerintem előbb volt meg a támogatást tarháló számlaszáma, mint a spontán felolvasott beszéde. De arra is emlékeztetnék mindenkit, hogy ott egy olyan tervezet ellen tüntettek, ami valójában nem lépett soha életbe. A „volna”, meg nem mond semmit a történelemben. Amellett ott Orbánnak és kormányának nem volt valós veszteni valója a net-adó témájának elengedésével sem. Egyszerűen azért, mert az uniós pénzek többet hoztak, illetve hoznak a baráti zsebekbe.

A jelen tüntetés esetében azonban egy regnáló hatalom megdöntése a cél. Itt komoly veszteni valója lehet a hatalomnak. Maga a hatalom. Ami nem egy virtuális kupon egy videó-játékban, hanem a kassza kulcsa is egyben. Lehet a választási rendszert manipuláltnak tekinteni. Ha felénél kevesebb támogatottság kétharmadot hoz, akkor az. Manipulált. Lehet, hogy technikailag lehetőség volt a csalásokra. Lehet, hogy a határon kívüliek szavazatát levél-nepperek vásárolták meg a falvakban. Az utóbbit valószínűleg a büdös életbe nem fogjuk megtudni, illetve bizonyítani. De a lehetősége adott volt. A kompenzációs rendszer lehetővé teszi, hogy az a bizonyos néhány százezer levél eldöntsön körzeteket, és ezzel az országgyűlés sorsát. Mindez lehet...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése