2018. április 15., vasárnap

MÁR CSAK A KÖZÖS HAZUGSÁGOK TARTJÁK ÖSSZE A NEMZETI EGYÜTTMŰKÖDÉS RENDSZERÉT

SZEGEDI KATTINTÓS BLOG
Szerző: SZEKA
2018.04.14. 


Ne várjunk Orbán Viktortól öszödi beszédet, de apránként egyszer szét fog hullani a Fidesz hazugsággyára. A köztévé munkatársai egyelőre név nélkül meséltek arról, hogyan vezették félre a közvéleményt a legutóbbi terrortámadásként tálalt németországi tragédia, és a menekülthullám méreteit illetően, ugyanakkor sok gyanús körülmény sugallja azt is, hogy nem voltak teljesen tiszták a viszonyok a választásokon sem. Nem is lehet úgy egy alternatív valóságot felépíteni, hogy közben igazat mondunk azoknak, akik számára építgetjük ezt a fiktív világot. Kérdés, hogy mikor kezdenek kibeszélni a rendszert felépítő és életben tartó emberek?

Az ország lakosságának nagyobbik fele rég tudja, hogy nem létezik Soros-terv, hogy az ellenzéki pártok nem akarják lebontani a déli határra épített kerítést, az ENSZ és az EU nem akarja ránk kényszeríteni menekültek tízezreit, és hogy nem menne rá a gazdasági növekedésünk arra, ha mégis befogadnánk néhány ezer embert. A választók többsége ugyanakkor azzal is tisztában van, hogy a magyar kormány tavaly befogadott 1300 menekültet, a letelepedési-kötvénybiznisznek köszönhetően pedig 20 ezer olyan EU tagországokon kívül élő polgárt fogadtunk be, akik komoly biztonsági kockázatot jelentenek Magyarország és az Európai Unió számára is.

Jól tudja több millió ember, hogy a közszolgálatinak mondott média csakis a kormány szempontjait veszi figyelembe, amikor műsorait, adásait, híreit készíti, a szerkesztőségek forródróttal kötődnek a propagandaminisztériumhoz, ahonnan lényegében lediktálják a feladatokat az ott dolgozó munkatársaknak. Ha mégis azt hinnénk, hogy így is lehet hitelesen tájékoztatni, akkor vizsgáljuk meg, milyen híradásokban számoltak be ezek a médiumok a Fideszhez közel álló oligarchák, vagy éppen a pártban vagy kormányban tisztséget viselő politikusok korrupciógyanús ügyeiről. Nem túlzunk akkor sem, ha azt mondjuk, hogy hazudtak reggel, délben és este.

A nagy közös hazugság persze nem korlátozódik a kormánymédiára. Nem látjuk, hogy miként lehetne hinnünk annak az ügyészségnek, amely a kormány számára kínos ügyeket vagy lepattintja magáról, vagy nyújtja, mint a rétestésztát. Nincs törvény előtti egyenlőség, a kisembereket megbélyegzik, ha a hatalmasok útjait keresztezik, a milliárdos csalási ügyekben pedig évekig nem történik semmi. De ugyanígy nem igaz az a sikerpropaganda sem, amit a gazdaság állapotáról harsog a kormány. Szinte minden mutatóban visszaesés tapasztalható, a leszakadásunk pedig a regionális versenytársakhoz képest nyomasztó...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.