2018. április 24., kedd

MÉSZÁROS LŐRINC LEGERŐSEBB MEGSZÓLALÁSAI - EZENTÚL NEM KELL TÖBB KÍNOS INTERJÚT ADNIA

ÁTLÁTSZÓ BLOG
Szerző: OROSZI ANETT
2018.04.24.


Gázszerelőből lett polgármester, majd az ország egyik leggazdagabb embere. Kedden lemond a polgármesteri posztjáról, így ezután gyakorlatilag elérhetetlen lesz a kritikus média számára. Ez nagy kár, mert ha valakiről, akkor Mészáros Lőrincről igen sokat mondtak el ezek a beszélgetések. 

Magyarországon nincs a politika iránt érdeklődő közönségnek olyan tagja, aki ne látta volna Mészáros Lőrincet újságírók elől menekülni a felcsúti városháza előtt. A riporterek, köztük én is, nem hobbiból kerestük mindig a testületi ülésen az ország egyik leggazdagabbnak – és legkorruptabbnak – tartott emberét, hanem azért, mert kizárólag itt tudtuk elérni. Ez volt az egyetlen esemény, amelyen volt esélyünk kérdezni tőle.

Ennek most vége, hiszen Mészáros keddtől megszűnik polgármesternek lenni. Innentől pedig elég lesz akkor interjút adnia, amikor akar, és annak, akinek akar. Ez azért nagy baj, mert ha valakiről, akkor Mészáros Lőrincről igen sokat mondtak el ezek az egyébként jórészt rövid beszélgetések – többek között arról, hogy milyen magvas gondolatok cikáznak a fejében.

Szarok rá, szarok rá, hogy más mit mond, engem az érdekel, hogy itt mit mondanak rólam, mert higgye el, én vagyok annyira önérzetes, meg én alföldi származású vagyok… De akár a faluban is bárkit megkérdezhet, hogy mit mond a Mészáros Lőrincről, mert ilyet soha nem mondanának, amit az Ángyán mond, meg a Szabó Rebeka, nem tudom, hogy hívják őket ott fönt a Parlamentben”...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.