2018. április 17., kedd

MOST MÚLIK PONTOSAN

PUPU BLOGJA
Szerző: PuPu
2018.04.16.


...annak esélye, hogy az önkormányzati választásokon valamit vissza tudjunk hozni a hajdanvolt nagyságból.
Ha még egy-két hétig tüntetgetünk, vergődünk, hogy tulajdonképpen nyertünk, akkor annak megint csak rossz vége lehet.
Tudomásul kell venni, hogy veszítettünk, és nem Orbán volt ügyes, hanem mi voltunk bénák. Éppen azt kaptuk, amit megérdemeltünk.
Persze, azért vannak csodálatos dolgok, például mindjárt itt van az LMP szereplése, mely nagymértékben hozzájárult a jelenlegi helyzet kialakulásához.
Nyilvánvalóvá vált talán már a szellemi fehér bottal közlekedők számára is, hogy a kétharmadot Orbán nekik köszönheti, ennek dacára még mindig vannak, akik képtelenek elfogadni, hogy ezt a pártot Orbán szülte, az egyetlen rendelkezésére álló lyukán keresztül.

A kissé szikkadt társelnöknő ma is tudja a dolgát, és eldolgozgat a korrupció elleni harcot - minden előzetes várakozást megcáfolva - látszólag komolyan vevő társelnöke amortizálásán.
Közben történik itt-ott némi kibeszélés is, Hadházy felborítása székestől, Szél Detti frizurájának és ruhatárának taglalása, de hát ezek belső hatalmi harcok, merthogy azért van néhány parlamenti helyük, és van még feladatuk is, addig pedig az Úr kegyelmét élvezik...
A mai napig hihetetlen média-hátszelet kapnak, miközben a DK-t meg se nagyon említik, mintha nem is létezne.
Gyurcsány persze megint belehalt saját parttalan demokrataságának szépségébe, és kis híján - egyéni jelöltként - besegítette a szikkadt szépséget a Parlamentbe.
Ha az LMP visszalép még néhány helyen, akkor a demokratáké Budapest, és a Fidesznek nincs kétharmada, de ez ettől a Fidesz-filiálétól nem várható el...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.