Szerző: VAS ANDRÁS
2018.04.26.
– Szabad itt fürdeni? – kérdezi németül egy hetvenes forma, turistának látszó pár az iroda ajtajában. Kérdésük teljesen adekvát, hiszen a Menhely Alapítvány Kürt utcai épületébe többek között tisztálkodni is járnak a hajléktalanok, a német turistákat azonban a kapu fölött látható Fürdő felirat csábította beljebb. Juhászné Tánczos Rita utcai szociális munkás aztán hamar elmagyarázza, hogy ez nem az a hely, ahol a duó szívesen tisztálkodna, majd bezárja a kaput, s indulunk a szokásos napi körútra. A jó idő beköszöntével kevesebb otthontalannal foglalkoznak, ugyanis tavasszal-nyáron sokan kikerülnek a látókörükből – mennek a fedél nélküliek az idénymunkák után, esetleg a Balatonra: ahol több az ember, több a lehetőség is.
– A VII. kerületben hetente két, a IX.-ben három kört megyünk – magyarázza, miközben beszállunk az alapítvány kocsijába. – Télen teát és takarókat, nyáron limonádét viszünk, néha élelmiszert, amikor az Élelmiszerbanktól érkezik konzerv, csokoládé, joghurt, amit kiosztunk. Az étkeztetés azonban nálunk alapvetően a Kürt utcában zajlik: reggelit és ebédet is adunk.
Előbbi 140, utóbbi cirka 150 adagot jelent naponta, csak TAJ- és lakcímkártya kell a regisztrációhoz, nem nézik, ki a valódi hajléktalan, s ki az, akinek fedél ugyan van a feje fölött, csak éppen éhezik. A Kürt utcában napi átlagban összesen 310 emberrel foglalkoznak, akadnak, akik csak fürdeni járnak be, mások mosni, de hozzájuk tartoznak a hajléktalanújság terjesztői is. Az otthontalanok nagy része erzsébetvárosi kapualjakban, átjárókban, a nagy aluljárókban húzza meg magát, míg a Külső-Ferencvárosban jellemzően az erdős területeken építenek bódékat, kunyhókat.
– A közös bennük, hogy nem hajlandóak bemenni a szállókra – magyarázza Rita. – Azt mondják, zavarják őket a tetvek, a rüh, a bolhák, a bogarak, és a sok lopás.
Azt már nem teszi hozzá, hogy a szállókon, éjjeli menedékhelyeken az alkohol is tilos, ami sok fedél nélküli számára "vállalhatatlan". Az alkohol mellett a drog is egyre nagyobb probléma.
Közben megérkezünk a Gyáli út melletti erdős területre, Rita lefékez, s hármat dudál. Ez a jel, ilyenkor elvileg kijönnek az útig a bozótosban élők, ám most semmi mozgás. Ahogyan az újabb tülkölés is hatástalan.
– Akkor bemegyünk – jelenti ki az utcai szociális munkás páros másik tagja, Szenográdi Réka, s elindul az ösvényen. Előbb egy ajtaját vesztett szekrénybe botlunk, beljebb belüket veszített matracok sorakoznak a susnyásban. Egy kisebb kanyar, s már látszik a téglaviskó: téglák stabilizálják a palalemezek alkotta tetőt, s matracok jelentik a szigetelést. Két kölyökkutya rohan elénk inkább kíváncsian, mint támadón, a lakóknak azonban semmi nyoma. – Biztos lomiznak valahol – jegyzi meg Réka, s a kunyhó környéke is őt igazolja: megannyi romos bútor, rengeteg kartondoboz, deszkák, rozsdás fémdarabok sokasága áll halomban, s két szupermarketes bevásárlókocsi az anyagmozgatáshoz. Kanapéból, fotelből annyi akad, hogy egy kisebb társasházat be lehetne velük rendezni.
Dolgavégezetlen indulunk vissza a kocsihoz, ahol két ismeretlen vár: Kovács József, és élettársa, Ágnes nemrég költözött az erdő másik végébe, de eddig senki sem tudott ottlétükről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.