2018. április 8., vasárnap

NEKEM SAJNOS TÉNYLEG NINCS MÉG NÉGY ÉVEM ERRE A BŰZÖLGŐ MOCSÁRRA, EZEKRE A FOLYTON CSATÁZÓ, HANDABANDÁZÓ TAHÓKRA, A VELEJÜKIG ROMLOTT IDIÓTÁKRA

KOLOZSVÁRI SZALONNA - VENDÉG
Szerző: BODA ANDRÁS
2018.04.07.


A választás tétje… azt érzem, lassacskán megbolondulok már, amikor a tévéstúdiókban, ahová még be meri tenni a lábát a kis beteg, a kőkemény riporterek, akarom mondani, a jól fizetett kollaboránsok max a harmadik kérdésben szívből jövő, gyermeki kíváncsisággal, a gazda közelségétől bepárásodott kutyatekintettel ezt a hatalmas titkot szeretnék megtudni végre, és ő fáradhatatlanul újra és újra kifejti, ugyanazokkal a szavakkal, ugyanazokkal a szellemi fegyverteleneknek szánt vulgárdramatikai fordulatokkal, ugyanazokkal a pudvás hazugságokkal. A választás tétje… hogy magyar ország marad-e Magyarország… ó, milyen szép, ó, mennyire mélyen meghat az imádott nemzet jövőjéért aggódó bűnözők őszinte féltése… jut eszembe, mekkora ötlet, micsoda intellektuális vulkán lökte világra ezt a hihetetlen bonmot-t, Magyarország/magyar ország, fckyeah, gondolom, aki kiagyalta, minden alkalommal vérbő lesz, ha meghallja – persze tulajdonképpen én is, legfeljebb más területeken, mondjuk agytájon… Szóval hogy a nemzetvezető szerint az itt a tét, hogy olyan (magyar) ország marad-e ez itt, amilyennek szeretjük… no igen, nagyúr, hadd pontosítsak: ahogyan csak ti szeretitek, akik csontig raboltátok, de most még szeretnétek ledarálni a maradékot, mert a csontlisztre is bejelentkezett valamelyik nertárs… ahogyan ti szeretitek, kussoló, sunnyogó, csak magában nyüszítő néppel – na, jó, adom, ez valódi tét, nektek, kétségkívül. Mert ti aztán tényleg elmentetek a falig, mit a falig, már bele is diffundáltatok, nektek aztán tényleg a lét a tét. Meg persze a lé, ami esetetekben nagyjából ugyanaz. A minden vagy semmi. A hazahaladás. A szabadság – értsd a nembörtön. Meg a legutóbbi fényes papíros Levélben írott védés (már borítékba sincs idő tenni, csak úgy bedobva, mint a bálásruhavásár reklámcetlije, mindegy), közösen elismert eredményeink vonatkozásában – szép, közös munka volt, nagyszerű mulatság, köszönjük az elismerést: a mi pénzünk, ti loptátok el. És meg naná, überhaupt keresztény kultúránk vonatkozásában: hálatelt szívvel köszönjük ez úton is a vadiújkeresztény kultúra széles körű alkalmazását, amennyiben hirtelen nem tudok olyan parancsolatról, amin ne ugrálnátok páros lábbal folyamatosan. Elsőre még azt hittem, legalább az megvan, hogy “Az Úr napját szenteld meg!”, de hamar eszembe jutott, hogy egy frászt, hát ti huszonnégy órás szolgálatban lapátoljátok a lét, egy héten hét nap, 365 napon át, fáradhatatlanul.

A választás tétje… stop, jut eszembe, választás. Valaki aggódott valahol a minap, hogy ha ti maradtok, ez az utolsó szabad választás: kétségünk ne legyen, ez sajnos, elnézve az eddigi működést, holt biztos, még akkor is, ha nem kell történésznek lennünk ahhoz, hogy tudjuk, minden diktatúra halálra van ítélve. Csak mondjuk míg történelmi léptékben ötven év egy másodperc, nekem baszki pont egy élet, amiből azért jó lenne pár emberhez méltó évet begyűjteni: vagyis nekem valahogy egyáltalán nem lenne mindegy a mikor kérdése… Aggódnunk kell tehát most ezért a szép, szabad, hótiszta választásért. Aminek, ha jól rémlik, az összes lényeges szegmensét voltatok kedvesek szívós munkával, alantas szándékkal úgy átszabogatni, ahogyan az a Párt és a Kedves Félrevezető számára maximálisan optimális. Ez a pálya nem lejt: de csak mert ez a pálya úgy néz ki, mint egy tízemeletes ház főfala – miközben ti röhögcsélve a tetőn sörözgettek domperinyonozgattok, mi, többiek, egyszerű és minősített hazaárulók, kulákok és imperialisták odalent bolyongunk, a pálya maga a fal, a kaputok pedig hézagmentesen be van téglázva. Indulhat is a meccs: szent igaz, rúghatunk gólt, de azért elég jól meg kell bikázni hozzá a lasztit. Csak hogy te is értsd, Poci, néhai felfutó bekk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése