2018. április 23., hétfő

ORBÁN NEMZETKÖZI PÁLYÁN AKAR JÁTSZANI, DE ELBIZAKODOTTSÁGA VESZÉLYES AZ ORSZÁGNAK

168 ÓRA ONLINE
Szerző: SZABÓ BRIGITTA
2018.04.23.



A Figyelő Soros-listáján is szereplő CEU-professzor nem hiszi, hogy Orbán Viktor ki akarná vezetni Magyarországot az EU-ból, ugyanis szerinte a miniszterelnök évek óta azon dolgozik, hogy ő legyen az Európai Bizottsággal szembemenők élharcosa. Csaba László úgy véli, az országra a legnagyobb veszélyt Orbán elbizakodottsága jelenti

Számított arra, hogy kétharmaddal nyer a Fidesz–KDNP a választásokon, vagy azokhoz tartozott, akik fordulatot vártak?

– Biztos voltam benne, hogy meggyőző fölénnyel nyer a jelenlegi hatalom, azt persze nem tudhattam, hogy kétharmaddal. A Fidesz vezetői közül is többen arra számítottak, többség lesz ugyan, de nem ekkora.

Így viszont újabb négy évig bármit megtehetnek pillanatnyi érdekeik szerint, hiszen korlátlan felhatalmazásuk van.

– Az Alaptörvényhez nem kell hozzányúlni az ügyek többségénél. Ráadásul szerintem a kétharmad szimbolikus jelentőségű, a kormányzáshoz nincs rá szükség, ahhoz 50 százalék plusz egy szavazat kell. Sőt ha az ellenzék széttagozódott, akkor még 40 százalék is elég. A kétharmad nem jelent korlátlan felhatalmazást, ami az első kormánypárti nyilatkozatokból következne, a kormányzás ugyanis a gyakorlati korlátok figyelembevételével zajlik. Ha arra gondolok, hogy egy olyan ügyben, mint a vasárnapi zárvatartás, ami igazán ideológiai kérdés, visszavonulót fújtak, vagy megtették ezt akkor is, amikor az Európai Bizottság vagy más nemzetközi szervezetek léptek fel határozottan, akkor nem hiszem, hogy bármit megtehetnek. De amikor akkora a mellény, mint az első kormányfői nyilatkozatokból hallani lehet, az rendkívüli veszélyforrás: az ember nem veszi észre, hogy ott van az orra előtt a banánhéj, amin elcsúszhat.

Milyen területen veszíthetik még el a józan értékítéletüket a kormánypártiak?

– Ha valaki bent akar maradni az EU-ban, nem írhatja be az Alaptörvénybe, hogy rá nem kötelezők az Európai Bíróság ítéletei, ha valaki számít az uniós támogatási alapok pénzére, akkor nem mondhatja, hogy a kitűzött célok nem az övéi, az eljárásrendet nem tartja be. A CEU-ügyben is nehéz elképzelni, hogy egy kormányzat ne venné komolyan: az Amerikai Egyesült Államokban az amerikaiak külföldi tulajdonát védik, sajátjuknak tekintik...


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.