2018. április 16., hétfő

ÖT ÉVE PACKÁZNAK A HIVATALOK A LAKOSSÁGI CSATORNAPÉNZEK ELSZÁMOLÁSÁNAK ÜGYÉBEN

ÁTLÁTSZÓ
Szerző: KIS ZOLTÁN
2018.04.16.


Sok településen évekkel ezelőtt le kellett volna állítani a „csatornapénzek” beszedését, és el kellett volna számolni a lakossági önrésszel. A hatóságok azonban gyakran szabotálják az egyértelmű rendelkezések végrehajtását. Egy nyugalmazott mérnök az eredetitől eltérő célokra elköltött csatornapénzek nyomába indult, de csakhamar útvesztőben találta magát. Az ellenérdekeltek ugyanis hatalmi helyzetből védik az immár teljesen fölösleges csatornatársulások pozícióit.

A nyugállományú rendszerszervező mérnök február elején még azt remélte, hogy végre győzelmet arat a hatodik éve a hivatalokkal és hatóságokkal vívott harcban. Éppen ideje lett volna: dr. Mihályiné Opéczy Mária magányos küzdelme eddig csak átmeneti és felemás sikereket hozott. Megnyert egy személyiségi jogi pert, amit azért indítottak ellene, mert azt állította egy cikkében, hogy Tárnok polgármestere hazudik, és a csatornaberuházásra beszedett lakossági pénzeket más beruházások finanszírozására akarják fordítani.

A csatornaügy iratait áttekintve azt mondhatjuk, dr. Mihályiné ügyvédjének nem volt igazán nehéz a dolga: a bíróságnak egy tiszta és nem túl bonyolult jogkérdést kellett eldöntenie. A nyugdíjas mérnök megvédte magát, de ettől nem haladt előre az alapügy.

Nem sokkal később feljelentést tett, mert a tárnoki önkormányzat és a víziközmű társulat szerinte nem tett eleget az adatigénylésének. A feljelentés az ügyészség közvetítésével a rendőrségnél, majd megint az ügyészségnél, végül egy másik rendőri szervnél kötött ki, amely aztán egy kurta-furcsa határozatban – bűncselekmény hiányában – megszüntette a nyomozást. Mihályiné ekkor éppen ügyvéd nélkül harcolt, így a határozatot senki nem panaszolta meg, az ügy ezzel lezárult.

A mérnök csakhamar teljesen egyedül találta magát, a csatornapénzek történetét ekkor már a sajtó is lerágottnak csontként kezelte, és idővel az ellenzéki pártok is ejtették az ügyet. Dr. Mihályiné azt kapta, amit ő és a hozzá hasonló magányos harcosok szoktak Magyarországon: lehülyézik, megfenyegetik, megszállottnak könyvelik el, idővel a magány és a közöny lesz az osztályrészük...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése