2018. április 15., vasárnap

SZAVAZATVÁSÁRLÁS, VOKSTURIZMUS, MEGFÉLEMLÍTÉS - VÁLASZTÁS A KELETI VÉGEKEN


MÉRCE
Szerző: PAP SZILÁRD ISTVÁN
2018.04.14.



Embereivel mintegy ezer szavazót szállított Ukrajnából Kilb József, az ukrajnai Tiszaújlak egykori polgármester, és nem ő volt az egyetlen hasonló “mozgósító”, legalábbis ez derül ki a HírTV Célpont című műsorának péntek esti adásából. A műsorból egy olyan szervezett hálózat képe rajzolódik ki, melynek feladata az volt, fiktív lakcímmel rendelkező ukrán-magyar kettős állampolgárokat szállítson a Fidesznek.

A Célpont már korábban beszámolt arról, hogyan szaporodnak akár 150 százalékkal a szavazásra jogosult fiktív lakók a határ menti Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei hátrányos helyzetű kisfalvakban. A stáb most beépült a szavazókat szállító kormánypárti hálózat emberei közé, hogy leleplezze, hogyan is él vissza az egyszerűsített honosítás intézményével a Fidesz.

“Én megmondtam nekik, hogy Tilki Attila a hármas, Fidesz, tizenhármas” – mondta a rejtett kamerák előtt a kocsijával hajnal óta ingázó, több száz embert mozgató férfi – “kezdem Sonkáddal, Sonkád, Kölcse, Milotára lemennek, már megbeszéltem Sanyival, Paládra leviszi őket Guriga.”

De nem csak a kettős állampolgárok utaztatása az egyetlen rendellenesség, amelyet feltártak a HírTV riporterei:

  • Ibrányban a választások előtti napokban táblagépeket osztogattak a helyieknek a fideszes jelölt emberei.
  • Méhteleken 5-10 ezer forintért vásároltak szavazatokat.
  • Móricz Zsigmond szülőfalujában, Tiszacsécsén a fideszes polgármester név szerint összeíratta a lakók választási preferenciáit.
  • Tiszabecsen a helyi roma önkormányzat vezetője zsarolta meg azokat a személyeket, akik ellenzéki pártok delegáltjai lettek volna a szavazatszámláló bizottságokban, hogy azok ne vállalják a feladatot...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.