2018. április 19., csütörtök

SZEGFŰ A SZÉKEN

REZEDA VILÁGA BLOG
Szerző: Rezeda
2018.04.19.


Igazán örül az ember cafatos lelke az ilyen vészekkel terhes időkben, ha csudás hírekkel örvendeztetik meg, hogy megtorpanjon, midőn indul a sínekre hajtani a fejét. Ilyen volt az is, amikor az MSZP-Párbeszéd közzé tette, hogy ezen túl az Országgyűlésben is frakciószövetségben politizálnak, sőt, azt a két és félmillió embert képviselik ott, akik változást akarnak. Köszönjük, Emese.

Ennyit csicseregtek a madarak keményen elfojtva a röhögésüket, amitől egy pillanatra megtorpant az ember, aki a Nirvánát kereste, de aztán tovább is indult a végtelen felé feloldozó vonatot várni. Rájött, hogy nincsen miben hinnie, ha ezek már most ilyen elégedettek, frissen borotváltak és illatosak. Sőt, reménykedve tekintenek a jövőbe, amiről most elmondok pár keresetlen szót.

Fölösleges úgy tenni, mintha történt volna bármilyen tabula rasa is, azt hazudni maguknak, hogy itt valami új játszma kezdődik, holott egyáltalán nem. Csak a régi folytatódik, s ha lehet, még mocskosabban. Ebben pedig a friss húsok még a cipőfűzőjüket is csak Kövér pedellus jóváhagyásával köthetik meg, orrot fújniuk pedig egyáltalán nem szabad.

Ezt mutatja annak a fiatalembernek az esete is – fölösleges megkeresnem a nevét -, akit már most sem engedtek be a képviselői irodaházba, holott ropogós mandátuma van, mert még korábban kitiltotta őt örökre a bajuszos az illetlen viselkedése miatt. Beküldhetnek egy csokor szegfűt a székükre, az is akkora haszonnal jár a végeredményt tekintve, mintha a saját seggük kopna.

Nem vagyok én nihilista bajkeverő, csak szeretem tisztán látni a dolgokat. Ha Rogán elvtárs a tüntetést politikai bolhacirkusznak nevezte, akkor rosszindulatúan tévedett, erre viszont, amire az MSZP-Párbeszéd készül, bízvást alkalmazhatjuk a hasonlatot, ahol a mi drágalátos „ellenzéki” képviselőink az ugrándozó jószágok, a hoppmester meg a tuggyukki.

Én megértem – mert feltételezem, hogy tisztességesek a friss húsok –, ha azzal áltatják magukat, hogy ott bármilyen szerepük is lesz, a választópolgárokat azonban kár ilyenekkel hülyíteni. Meg hogy őket képviselik majd ott, hát, aranyaim, nem. Azon falakon belül egy és csakis egy érdek képviselődik, és ez a Fideszé, illetve megengedve, amit még ő akar. Pássz...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.