2018. április 27., péntek

TANÓRA A BOLDOGTALAN MAGYAR GYEREKEKNEK

HVG ONLINE- ÉLET+STÍLUS
Szerző: GYARMATHY ÉVA
2018.04.26.


Egyre több óvodában és iskolában vezetik be a boldogságórákat. Ez nem vicc, ez a valóság. Ezek a büdös kölkök ugyanis még boldogok sem tudnak lenni, erre is tanítani kell őket.

A magyar gyerekek valóban boldogtalanok. Tele vannak szorongással, és annyira nem tetszik nekik az iskola, ahol elvben a boldogulásukat készíthetnék elő, hogy kimennek az utcára tüntetni. Sokan közülük nem akarnak itt élni, ahol boldogtalanok, és ahogy lehet, migrálnának boldogabb országokba. Vannak, akik az öngyilkosságig vagy legalább annak gondolatáig is eljutnak. Valóban tenni kell valamit értük, mert a boldogtalan gyerekből még boldogtalanabb felnőtt lesz.

A problémát azonban nem az oldja meg, hogy az iskolában töltött kb. 30 stresszes órához hozzáteszünk 1 óra boldogságot, amikor például ahelyett, hogy boldogan szaladgálnának a gyerekek, arról olvashatnak, hogy milyen jó dolog a mozgás. Ugyanis tankönyv és munkafüzet is van a boldogságórákhoz, és bugyuta énekek is. Itt elérhetők – csak erős idegzetűeknek.

Egyelőre nincsen osztályzat a boldog órákon, legfeljebb házi feladat. Persze ami késik, nem múlik. Valahogyan a boldogságot is minősíteni kell egy olyan rendszerben, ahol a minősítéssel tartják kordában a kicsiket és nagyokat. Milyen szép lesz: Bálintka etikából elégséges, boldogságból sajnos megbukott. Igaz, az apja otthon folyton jól elveri az összes gyereket az édesanyával együtt, de a tankönyv elmagyarázta, hogy a boldogság egy mosoly, és belülről jön. Bálintka mégsem mosolyog eleget. Sőt, egyáltalán nem mosolyog. Fél az apjától, az osztálytársaitól, néha a tanítótól és állandóan a migránsoktól. Ezek közé kellene beszúrnia a boldogságot.

Azt senki nem tudja pontosan megmondani, mi a boldogság, de az örömnek még az agyfiziológiai hátterét is ismerjük, annyira jól meghatározható. Ahol pedig sok öröm van, ott megteremhet a boldogság. A dopamin nevű agyi hormon a fő irányítója az örömnek. Egész konkrétan ez az agyi átvivő anyag az ön- és fajfenntartásra irányuló tevékenységeket, valamint a társas-szellemi kielégülést jutalmazza az örömmel: étel, ital, szex, biztonság, és ha ezek megvannak, akkor játék, aktivitás, újdonság, érdekesség, siker, társas megerősítés. Ha mindebben hiányt szenved valaki, akkor ritkán él meg örömöt, és esélye sincsen a boldogságra, akárhányszor is jelesre felel belőle.

Az esély pedig nem nagy. Egy felmérés szerint a magyar gyerekeknek több, mint egyharmada él szegénységben, éhezik vagy egészségtelen ételeket kap, 150 ezer gyerek él úgy, hogy nincsen vécé a háztartásban, 200 ezer úgy, hogy nincsen villany. A magyar gyerekeknek egy igen nagy részét azonnal leírhatjuk az alapvető örömök tekintetében.

Aztán ott vannak a különböző iskolai nem megfelelések, amelyeknek csak töredékét fedik le a „sajátos nevelési igény” és a „beilleszkedési, tanulási és magatartás nehézségek” címkék. Így is a gyerekeknek majd 15%-a kapja meg ezeket a billogokat, a többiek halkan vagy hangosan szenvednek a környezetükkel együtt. Az „oktatási menekültek” témában már konferencia is szerveződött, akkora a probléma. Az iskolai kudarcok jellegzetesen nem a boldogságot erősítik.

Az iskola szellemi téren nyújthatna örömöt, ha a játék, aktivitás, újdonság, érdekesség, siker, társas megerősítés főszereplő lenne az oktatásban. Ezzel szemben a minősítés, büntetés, félelemkeltés, túlterheltség és kudarcok jellemzik a mai magyar oktatási rendszert...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.