2018. április 12., csütörtök

TÖLGYESSY: NEM BIZTOS, HOGY MEGÉLJÜK AZ ORBÁN-RENDSZER VÉGÉT

HVG ONLINE - ITTHON
Szerző: TÓTH RICHÁRD
2018.04.11.


"Mi lesz veled Magyarország? – a magyar politika kilátásai a választói döntés után." Ez volt előadásának a címe, a harmadik kétharmad után néhány nappal. Borús képet festett. Azt mondta, a kampányban egyetlen igaz mondat sem hangzott el, szégyenteljesnek nevezte az egészet. Orbán az apály mestere, azonban ha vége lesz, nem kormányváltás, hanem rendszerváltás lesz.

Az Eötvös Csoport és a Társadalmi Reflexiók Intézet közös rendezvényén a jogász-politológus azt mondta, több évtizeddel ezelőtt megadatott neki, hogy egy időt Bretagne-ban töltsön. Visszaemlékezése szerint nagyon várta, hogy megérkezzen, a tengerparton lehessen, de a megérkezést követő látvány hatalmas csalódás volt a számára, sár és reménytelenség, apály.

Pontosan ilyen most is. Apály idején vagyunk.

Azonban a társadalom nem zárhatja be magát, hiába élünk nyolcadik éve ebben. Szerinte ez nem magyar dolog, nem csak minket ejtett foglyul valaki, ezért Tölgyessy nemzetközi kitekintést tett.

’89-ben mindenki dagályt várt, azt hihettük, fölzárkózunk, de nem ez történt, egyre rosszabb és rosszabb évek jöttek, a nyugati világban romlani kezdett a középosztály helyzete. A régi pártok támogatottsága leépül Európa-szerte és az elitek tudását kétségbe vonta a szélesebb közvélemény. Itthon még nagyobb a baj, ugyanis a válság egy nem megszilárdult demokráciába tört be. A 2008-as gazdasági válságról azt mondta, az kisebb a két világháború közti válságnál, de azt senki nem tudja megmondani, meddig fog tartani.

Ennek a trendnek a része a mi kis magyar berendezkedésünk.

Ráadásul ennek a trendnek a legnagyobb mestere Orbán Viktor, aki mesterien építi fel az apály rendszerét. Nem Orbán találta ki ezt a rendszert, de ő az egyik leginnovatívabb képviselője. Tölgyessy szerint a válság után az történt, ami ilyenkor történni szokott, megosztották a társadalmat. Ukrajnát és Oroszországot hozta példának, ahol nincs átmenet, vagy züllés, vagy egy kézben összpontosuló hatalomgyakorlás.

Mi a határon vagyunk, remélem, a határ innenső oldalán.

A kampány szerinte szánalmas és szégyenteljes volt. Egyetlen igaz mondat sem hangzott el sem a kormány, sem az ellenzék oldaláról az utóbbi fél évben. Szerkezetileg a két kampány hasonló volt, egyik szerint jönnek a migránsok és megerőszakolják asszonyainkat, a másik oldal pedig azt mondta, ha nincs Orbán, minden sokkal jobb lenne...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.