2018. április 6., péntek

VOKS HUMANA 2018

GONDOLATVILÁGBAN BLOG
Szerző: Andrew_s
2018.04.05.


Miközben a visszalépkedések napjait éljük, jó ideje a láthatjuk a választási hasra-ütések licitjét is. Ezt néha az éppen aktuálisan esélyesek listájaként aposztrofálják, míg máskor a közvélemény megkutatásaként. Elvárva, hogy az egyszeri állampolgár a feje nagy kapkodása közben elhiggyen mindent, amit láttatnak vele. Akkor is, ha ugyanarról ellentétes információval biztatják szavazni a legesélyesebbre.

Azt a helyzetet sugallva, hogy a legesélyesebb személyét leginkább a legesélyesebb megnevezőjének pillanatnyi szimpátiaviszonyai határozzák meg. Nagyban és kicsiben egyaránt. Ennek ellenére senkit nem beszélnék le a „legesélyesebb ellenzéki” kereséséről. Ahogy arról sem, hogy meghallgassa az éppen aktuális taktikai szakértéseket. Az információ és ötletdömpingben azonban egyre inkább visszacseng az, amit még dédimtől hallottam. Az, hogy „hallgass meg sok okos embert, aztán csinálj amit akarsz”. Ami kétségtelenül a legjobb megoldás akkor, ha az ember legalább áltatni akarja magát a saját döntéshozatal lehetőségével. Mert persze azért manipulálódik. Aki azt állítja, hogy ő aztán sosem, az is. Legfeljebb nem veszi észre. Aki azt hiszi, hogy a nagy machinátor, az is. Elég Orbán esetére gondolni a kvótás népszavazással. A rendelkezésre álló információ szintje önmagában manipulációs tényező.

Azért persze lehetnek olyan gondolati vonulatok, amelyek mentén el lehet gondolkodni a választásokon. Így képet alkothat bárki arról, hogy melyik párt tényleges eszmeisége felel meg a saját eszmeiségének. Nem statikusan, hanem dinamikusan. Mert az a párt, amelynek vezetése akár havonta, évente, vagy választási ciklusonként más öndefiníciót hirdet ki, annál azért gyanús lehet az aktuális állapot őszintesége. De az is, hogy egy fél év múlva nem fog tovább változni az eszmei irányvonal. Márpedig a politikai elit nem fukarkodott eddig a forgolódásokban. Nagyokban sem. Miközben elismerem, hogy nyilván van olyan parafaszemélyiség, amely teljesen jól érzi magát ilyen körülmények között. Elvégre a fenék ugyanaz, már megszokta a szagát, az ízét, és úgysem látja az éppen aktuális irányvonalat a farpofák közül. Gondolkodni sem okvetlenül szükséges, mert a úgy érezheti, hogy elég visszaböfögni az éppen aktuális vezérmotívumokat. De nem is a vakhitű seggnyalóktól várnám el, hogy egy párt politikai stabilitásáról véleményt mondjanak.

Aztán ott van az a nagyszerű, az ellenzéket előre felmentő szólam, hogy a választási rendszer tehet mindenről. Alkalmasint persze ugyanez a választási rendszer lenne alkalmas, elég szavazóval, a jelenlegi kormánypárt alapos elfenekelésére is. De ezt most csak annyiban vegyük figyelembe, hogy Orbánia jelen választási rendszere nagyon kényelmes a mindenkori győztesnek. Így nem az a lényeges, hogy kinek az érdeke megváltoztatni. Mert megváltoztatni a győztesnek van lehetősége, de a mindenkori győztesnek ez nem okvetlenül érdeke. Amikor tehát valaki ellenzéket választ magának, és teszi ezt a választási rendszer megváltoztatásában bízva, akkor értelmetlennek tűnik az erre vonatkozó ígéreteket mérlegelni. Ígérni, potenciális vesztesként bármit lehet. Az, aki ez alapján szeretne dönteni ne is ezt mérlegelje. Sokkal inkább azt, hogy melyik pártból nézi ki a hatalmi önérdek ellenében való cselekvést. Ez még csak nem is annyira demokrácia-felfogási, mint amennyire bizalmi kérdés...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése