2018. május 15., kedd

A LEGKELENDŐBB ÁRU A FÉLELEM (III.): MIÉRT VOLT ILYEN HATÉKONY A KORMÁNYPROPAGANDA

MÉRCE
Szerző: SZABÓ DÁNIEL
2018.05.15.


Milyen tényezők vezettek a Fidesz-KDNP elsöprő sikeréhez, és miért nem tudott az ellenzék több szavazót megszólaltatni?

...A választást követő napokban tucatszám bizonygatták az ellenzéki publicisták, hogy a kétharmad a falvakból és a szegénységből jön. Ebben persze van igazság, mert tény, hogy leginkább a falvakban emelkedett a részvételi arány és a Fideszre adott szavazatok száma. Az is igaz, hogy ezért jórészt az tehető felelőssé, hogy a falusiak jóval nagyobb arányban tájékozódnak a propagandagépezetté züllesztett közmédiából és a felvásárolt megyei napilapokból. Mindez biztosan hozott nekik pár százezer szavazatot.

De azt is látni kell, hogy a Fidesz túlnyomórészt meg tudta tartani a 2014-es 2,2 milliós szavazótáborát is, amely jórészt a felső-középosztályhoz tartozik. Igaz, a hagyományosan jobboldali budai kerületekben elvesztettek néhány százalékot, másutt azonban nem látszik hasonló jelenség.

A Fidesz most is a jómódú Nyugat-Dunántúlon kapta a legtöbb szavazatot, a városokon belül pedig a „polgáribb” kertvárosokban többet, míg a szegényebb és tájékozatlanabb lakótelepiek körében kevesebbet.

Az okok közt szerepelhet, hogy a Fidesz társadalompolitikája nekik kedvez. De a Fidesz ugye nem ezzel kampányolt, az ellenzéki pártok programjai pedig nem fenyegettek azzal, hogy elvesztik az állampolgárok, amit a kormánytól kaptak (csak a felső 10% jövedelemadója emelkedett volna, és maradt volna a családi adókedvezmény is).

Tényező lehetne az is, hogy az utóbbi években reálbér-emelkedés indult meg. De a Fidesz ezzel sem nagyon kampányolt, részben azért, mert az áhított nyugati életszínvonalhoz így sem kerültünk sokkal közelebb, részben pedig azért, mert könnyen bizonyítható, hogy a béremelkedés nagyrészt a válság utáni konjunktúrából és a kivándorlás következtében fellépő munkaerőhiányból fakadt. Ráadásul Szlovákiában vagy Romániában sokkal erősebb volt a bérnövekedés.

A helyzet tehát az, hogy az ország leginkább polgárinak és tájékozottnak tekinthető rétegeinek egyáltalán nem volt ellenére a nettó rasszizmusra és idióta összeesküvés-elméletekre építő kormánypropaganda.

Egy részük ugyanúgy elhitte, mint a falusiak, másik, elfogulatlanabb, de cinikusabb részük ugyan „némileg túlzónak” ítélte azt, de elfogadta mint hatékony politikai eszközt, és a rasszizmus gátlástalan terjesztésében nem talált különösebb kivetnivalót.

Európa más országaiban is hatékony politikai eszköz az, amit a Fidesz használ. A hatás mértéke (még) nem olyan sokkoló, mint nálunk, mert a multikulturalizmus képe többek számára reálisabb, és mert nem folyik permanens, a kormány által megszervezett xenofób propaganda. De a szélsőjobb pártok szinte mindenhol erősödnek ,és a jobbközép, sőt a balközép pártok is egyre-másra építik be programjukba a szélsőjobb bevándorlóellenes és iszlamofób követeléseit...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.