2018. május 15., kedd

A LEGTÖBB FOGYATÉKOS GYEREK CSAK ÁLMODHAT ARRÓL, HOGY NEVELŐSZÜLŐHÖZ KERÜL

ABCÚG BLOG
Szerző: NEUBERGER ESZTER
2018.05.09.


Ahogy a nevelőszülők száma folyamatosan csökken Magyarországon, úgy fogynak egyre azok a nevelőszülők is, akik fogyatékos gyerekek nevelését is vállalják. Hiába magasabb összegű az ellátmány, ha a gyerek tartósan beteg vagy fogyatékkal él, a megemelt összeg sem fedezi az ilyen gyerekek gondozásával járó plusz költségeket. A szakmai-lelki támogatás is hiányos a nevelőszülői hálózatokban, így a nevelőszülők sokszor egyedül maradnak a gondjaikkal.

Rohamosan csökken a fogyatékos gyerekek nevelésére szakosodott különleges nevelőszülők száma Magyarországon.

Ez a Hintalovon Alapítvány 2017-es gyermekjogi jelentésének egyik fő megállapítása. Azt írják, 20 százalékkal kevesebb ilyen nevelőszülő dolgozott az országban tavaly, mint az előző évben, 2016-ban.

Ez a szám azért baljós adat, mert tovább csökkenti az esélyét, hogy egy gyermekvédelmi szakellátásba kerülő fogyatékkal élő gyerek családban, és ne gyermek- vagy lakásotthonokban nevelkedhessen. Pedig már most sem túl fényes a helyzet.

Egy gyermekvédelmi és egy fogyatékosügyi szakember, valamint egy gyakorló, különleges nevelőszülő segítségével megpróbáltunk utánajárni, mi az oka a jelentős fogyásnak.

Kik azok a különleges nevelőszülők?

882 – ez a 2017-ben Magyarországon különleges nevelőszülőként dolgozók száma a KSH adatai szerint.

Különleges nevelőszülőnek az számít, aki tartósan beteg, vagy 3 évnél fiatalabb, gyermekvédelmi szakellátásban lévő gyerek családban gondozását vállalja. Emiatt a kettősség miatt azonban nem tudni pontosan, ebből a közel kilencszáz nevelőszülőből hánynál élnek fogyatékos gyerekek, és mennyi olyan nevelőszülő van ebben a csoportban, aki babákat vesz magához.

Az azonban látszik, hogy ez a szám, az összesen körülbelül 5500 nevelőszülőhöz viszonyítva, aki jelenleg fogad vér szerinti családjukból kiemelt gyerekeket, meglehetősen alacsony.

Hogy megértsük, miért, nézzük meg, milyen feltételek mellett dolgozik egy különleges nevelőszülő!

A különleges nevelőszülők, úgy, ahogy a normál nevelőszülők az országszerte állami, civil és egyházi fenntartásban működő nevelőszülői hálózatok tagjai, mindegyikük kapcsolatban van egy nevelőszülői tanácsadóval. A nevelőszülői tanácsadók feladata a hálózathoz irányított, családjukból kiemelt gyerekek számára a legmegfelelőbb nevelő család megtalálása.

A különleges nevelőszülők épp úgy gondozzák a hozzájuk kerülő gyerekeket, mint az átlag nevelőszülők az egészséges vagy 3 évnél idősebb gyerekeket, de az ellátás magasabb költségei (például a fejlődésben elmaradó gyerekek fejlesztésének költségei) miatt magasabb fizetést kapnak ezért.

A különleges nevelőszülőknek ugyanazt a 240 órás képzést kell elvégezniük, mint a többi nevelőszülőnek, tehát nem ez teszi őket különlegessé, hanem a vállalás, vagy a “véletlenül” szerzett tapasztalat – mondjuk, ha egyik nevelt gyerekükről náluk derül ki, hogy valamilyen fogyatékossága van, mégis folytatják a gondozását...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.