Szerző: PAÁR ÁDÁM
2018.05.21.
„úgy gondolom, hogy Magyarországon a baloldali populizmussal kapcsolatos vitákat tíz évvel ezelőtt kellett volna lefolytatni.” A szerző szerint a magyar baloldal elmulasztotta a populizmusról való gondolkozás folyamatát, ehelyett – a 2006-os őszödi beszédet követően – tovább erőltette a neoliberális politikát. Ezzel a baloldal betolta legfőbb ellenfelét, a Fideszt a neoliberális társadalompolitika elleni védekező pozícióba, így „a neoliberális globalizáció populista ellenpólusát kizárólag Orbán Viktor és a Fidesz építette ki.”
Hogy a szerzőnek igaza van-e vagy sem abban, hogy a baloldal mulasztást követett-e el, számunkra most nem érdekes. Kiss Viktor megállapításait csak kiindulópontként használom, hogy megmutassam: volt és lehet olyan populizmus, amely „jó” és baloldali. Egyúttal szeretném megvilágítani azt is, miért tartom nehéznek egy baloldali populista mozgalom szerveződését. Kiss Viktor az ideológia, az eszmetörténet és a jelenkori politikai filozófia felől közelít a témához, én ehhez a történelmi és azon belül politika- és társadalomtörténeti nézőpontot tenném hozzá.
Megszokhattuk, hogy a „populista” jelző eposzi jelzőként szerepel a legkülönbözőbb államfők és pártvezérek neve mellett. A „populista” elmaradhatatlan epitheton ornans-a olyan politikusoknak, mint az elhunyt Chávez és utóda, Maduro, Donald Trump és a Tea Party, Geert Wilders és az AfD, Orbán Viktor és Erdogan. Bal- és jobboldalinak titulált politikusok éppúgy akadnak közöttük, mint ideológiailag nehezen besorolhatók. Egy olyan jelző, amely mindenre és mindenkire ráhúzható, nem igazán alkalmas a vitára. Persze, Laclau egyenértékűségi láncolata, „üres jelölője” és lebegő jelölője megoldást nyújt arra a problémára, hogy különböző mozgalmak és személyek kapták meg a populista jelzőt...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.