2018. május 11., péntek

A TURIZMUS FELELŐS AZ ÖSSZES SZÉNDIOXID-KIBOCSÁTÁS 8 SZÁZALÉKÁÉRT

QUBIT
Szerző: RÁCZ JOHANNA
2018.05.10.


Először számolták ki kutatók pontosan a turizmussal járó szén-dioxid-kibocsátást, és a Nature Climate Change-ben publikált eredmény szerint az jóval nagyobb mértékű, mint a korábban kalkulált 5 százalék: a szektor az összes CO2-kibocsátás 8 százalékáért felel.

A Sydney-i Egyetem, a Queenslandi Egyetem és a kínai Nemzeti Cseng Kung Egyetem kutatói a turizmus teljes ellátási láncát – közlekedést, szállást, étkezést és italfogyasztást, szuvenírvásárlást, öltözködést, kozmetikumokat – vizsgálva jutottak erre az eredményre.

2016-ban nem kevesebb, mint 1,2 milliárd ember utazott külföldre, és 6 milliárdan utaztak belföldön. A turizmus már így is 3 milliárd dolláros piaca az előrejelzések szeirnt évi 4 százalékkal növekszik, gyorsabban, mint például a nemzetközi kereskedelem. Hogy meghatározzák a turizmus kibocsátását, a tudósok – akik közül ketten a Conversationben foglalták össze eredményeiket – több mint egymilliárd ellátási láncot vizsgáltak meg egy sor turisztikai termékre. Adataikat kombinálták egy nemzetközi kereskedelmi adatbázisból kinyert információkkal arról, hogy a turisták milyen termékeket és szolgáltatásokat vásároltak, így állapították meg, hogy alakult a kibocsátás 2009-től 2013-ig 160 ország körében.

A kutatás alapján a turizmushoz kapcsolódó CO2-kibocsátás a vizsgált periódusban kb. négyszer olyan gyorsan nőtt, mint gondolták: 3,9 gigatonna szén-dioxid-ekvivalensről 4,5 gigatonnára (Gt), ami kb. 15 százalékos növekedést jelent. Az emelkedés elsősorban a közlekedésre, vásárlásra és étkezésre költött összeg növekedéséből adódott...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.